December
5-én immár sokadik alkalommal szerveztek öregdiák találkozót a Nagy Lajos
Gimnázium dísztermében. A vendég ezúttal Papp Károly rendőr altábornagy,
országos rendőrfőkapitány volt.
Régi NLG-sként léptem be a gimnázium
felújított épületébe. Kíváncsian pillantottam körbe, mi minden változás
történt, ugyanis a munkálatok abban az időszakban indultak, amikor érettségire
készültem, így az elkészült épületet már nem láthattam. Most azonban
elismeréssel vetettem néhány pillantást a végeredményre. A díszterembe lépve –
mely az én időmben még nem is létezett – kellemes környezet fogadott. A
helyiség elrendezése számomra egy egyetemi előadó benyomását keltette. Méltó az
országos rendőrfőkapitányhoz, akivel Popovicsné dr. Tisza Edit, a gimnázium
régi diákja, illetve Papp Károly volt osztálytársa, és Balázsi Péter
beszélgettek. Jelen volt még a volt osztályfőnök, Dukay Ferencné, és Rozmán
Gyula nyugalmazott igazgató is, aki a gimnázium jelvényét feltűzte a rendőr
altábornagy zakójára.
Az immár hagyománnyá vált mozzanat után megkezdődött a
társalgás, mely során megtudhattunk egyet s mást Papp Károly diákéveiről, akit
tanárai és osztálytársai csendes, szorgalmas, megbízható tanulónak ismertek
meg. A rendőr altábornagy elmondta, adott volt, hogy a Nagy Lajos Gimnázium
testnevelés tagozatára jelentkezik, miután általános iskolai évei alatt
megnyert egy rövidtávfutó versenyt, és felfigyeltek rá. 1973-ban az Úttörő Olimpián négytusában
indult, első helyezést ért el a városi, megyei, regionális, majd az országos
döntőn is. Ezt követően gazdagította a szombathelyi középiskola diákságát. Jó
osztályközösségbe került, és olyan kiváló emberek tanították az életre, akik
példát mutattak a diákoknak. Rendre, tiszteletre, becsületre nevelték. Habár
gimnazistaként is élénken részt vett versenyeken, Papp Károly elmondta,
manapság nem jut ideje a sportra, hiszen napi 15-16 órát tölt szolgálati
feladatainak ellátásával.
Munkája során, harminc év alatt tizenegyszer költözött, és
tizenhét beosztást töltött be. Soha egyetlen állásra sem jelentkezett,
mindenhova hívással került be, miután a vezetőség tudomást szerzett kiemelkedő
teljesítményeiről. Ha dolgozott, feladatait a lehető legjobban igyekezett
elvégezni, így idős kollégái felfigyeltek rá.
1994-től a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
közlekedésrendészetén közrendvédelmi osztályvezető pozíciót töltött be, majd
1999-ben részt vett egy vezetőképző tanfolyamon, ahol a rendőrkapitányi
beosztás mikéntjére oktatták. A jelentkezők közül kiválasztották a legjobb
ötöt, majd a záróvizsgát követően közülük választották ki Fejér megye
főkapitányát – mivel Papp Károly bizonyult a legkiemelkedőbb képességűnek, így
2000. október 1-jétől kezdve ő tölthette be a posztot. 2007. június 15-től a
Rendőrségi Bizottsági Szolgálat (REBISZ) parancsnoki székét is elfoglalta. Az
évek során további fontos posztokat töltött be, úgy, mint rendészeti
főigazgató, közfoglalkoztatási helyettes államtitkár, országos rendőrfőkapitány
általános helyettes, majd 2013. február 4 óta ő maga tölti be az említett
tisztséget.
Papp Károly elmondta, köszönettel tartozik családjának,
amiért pályája során önfeláldozóan támogatták, és ilyen szinten végezhette
munkáját. A rendőr altábornagy ugyanis hétvégente szintén nyolc órát munkával
tölt, továbbá jelenleg is részt vesz egy mestervezető képzésen. A fiataloknak
egy dolgot üzen: a tisztesség jó befektetés - ha rövid távon nem mindig
tűnik is úgy, hosszú távon kifizetődik; érdemes tehát becsületesen élni.
Pócza Gabriella
Fotó: a szerző
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése