Miért nem találunk egymásra? - (pár)kapcsolatok a digitális és a való világban

Ismerkedés, kapcsolattartás, veszekedés. Majd kibékülés, vagy szakítás. Ma már mind-mind olyan dolog, amely sokunknak - főként a fiatal korosztályt tekintve – nagymértékben a világhálón, a digitális éterben zajlik. A jelenkori világ párkapcsolati sémája felgyorsult, megváltozott, átértékelődött. S hogy ez baj-e? A válasz talán mindenkinél eltérő. Mivel az ember alapvetően társas lény, ésszerű, hogy vágyik valakire, hiszen lehet a világ akármilyen anyagias, célorientált, vagy pénzhajhász, szeretetet adni és kapni akkor is a legjobb dolog. De miért van mégis olyan sok magányos, egyedülálló ember? Mikor, s miért vált ilyen hosszadalmas, bonyolult folyamattá a nagy ő megtalálása?

Magyarországon 2009-ben a KSH adatai szerint megközelítőleg három millió ember élt egyedül a 15-49 éves korosztályban. S habár az utóbbi években a szingliség is egyfajta divatirányzattá vált, a társadalom felfogása szerint a tudatos egyedüllétet választók még mindig természetellenesek, akiket sajnálni illik, akikkel együtt érezni kell. Pedig kétségtelenül helytálló a tény, miszerint a párkapcsolatban élők sem feltétlenül boldogabbak. A tudatos párkeresést (internetes, hirdetéses társkeresés) hazánk körülbelül 26%-a használja, ám a köztudatban még ez is hordoz magában egyfajta negatív megítélést. Viszont érdekesség lehet az eredmény, amely Kathlyn McKenna és kutatótársainak több éves munkája alapján született meg: e szerint az interneten megismerkedett párok 71%-a élt két év után is kiegyensúlyozott párkapcsolatban, míg a hagyományos módon megismerkedett pároknak mindössze 55%-a. Elmondásuk szerint a „digitális” szerelmek azért működhettek jobban, mert az anonimitás miatt megnőtt az önfeltárulkozás, jobban jelen lehetett az őszinteség, és nem voltak a kezdetleges fizikai megjelenés miatti gátló tényezők. A társkereső oldalak mellett azonban nem hagyhatjuk ki korunk legnépszerűbb közösségi oldalát, ahol napi szinten születnek meg újabb és újabb kapcsolatok. Ám miért érzik mégis egyre többen úgy, hogy párt találni ma sokkal nehezebb, mint régebben? Vajon ma már egyfajta nemkívánatos nyűggé is válhatott a párkapcsolat fogalma? S ha ott a végtelen digitális tér, ahol már nincsenek földrajzi korlátok, miért nem találunk mégsem egymásra?

Többekkel is beszélgettem erről a témáról, s érdekes, de főleg elgondolkodtató volt hallani a különböző korosztályok meglátásait. Ha a saját generációmat tekintem (a mai húsz-harmincévesek), mi még a legtöbben egy másik fajta világrendben nőttünk fel, amikor a párok korán megismerkedtek, majd házasság, otthon, gyerek… minden a maga rendjében. Mostanra azonban nem csak az önálló egzisztencia kiépítése tolódott ki sokunknál, de épp úgy a családalapítás ideje is átértékelődött. (Ezúttal nem tekintve az anyagiakkal, vagy a karrierrel kapcsolatos tényezőket) Elsőként a negyvenes, ötvenes éveikben járó ismerőseimnél vezettem elő ezt a témát, ahol a véleményeket néhány szóban összegezhetném: a válogatás lehetősége, kevés kompromisszum, átértékelődött szerepek. Válogatás, mert észrevételük szerint a mostani, digitális világban a tér egy csapásra kitágult. Már nemcsak feltétlenül a lakókörnyezetünkben van lehetőség ismerkedésre, hiszen a világhálóval ezek a határok megszűntek. Az embernek több lehetősége van újabb és újabb emberek megismerésére, ám emiatt sokszor túl korán megtörténhet a továbbállás is, s emiatt talán nincs elég idő mindenkinek a kibontakozásra. Hiszen, majd úgyis jön más, „ráírhatunk” másra, bizakodva abban, hogy lesz még egy ennél is jobb. A kompromisszumkészséget illetően valóban megszűntek már azok az idők, amikor társadalmi elvárások szerint kellett időben megnősülni, férjhez menni. Épp ezért az ember már kevésbé megalkuvó, talán azért is, mert mindenhonnan a „ne érd be kevesebbel” és a „találd meg a tökéletesen hozzád illőt” frázisait hallhatjuk. Talán mindnyájan ismerünk olyat is, aki már egy kedvezően kialakított, mozgalmas élettel, biztos munkahellyel rendelkezik, s önként vállalva, tudatosan nem szeretne (komolyabb) párkapcsolatba lépni. Hiszen a világunkkal együtt változik a nő-férfi szerep is; ma már a mindennapos munka mellett egy háztartás vezetése nem olyan magától értetődő, a férfiaknál pedig sokszor nagy félelem a szabadság, vagy a barátokkal eltöltött idő feladásának dilemmája.

Ám sosem szabad általánosítani, hiszen sokan élnek köztünk olyanok is, akik bátor optimizmussal tekintenek a jövőbe ebben a témában. Nemrégen öt lánnyal volt szerencsém beszélgetni a jövőbeli terveikről, elképzeléseikről. Érdekes, ám egyben öröm volt hallani, ahogy a mostani, kitolódott családalapítási szokások ellenére hármuk akár már a főiskola után belevágna a gyermekvállalásba. Ők bíznak abban, hogy az élet majd elrendezi a dolgokat akkor, amikor arra szükség van. Velük együtt vannak, akik úgy gondolják, az ember hiába keresi egész életében az ideális körülményeket egy komoly párkapcsolatra, vagy egy gyermek érkezésére, teljesen tökéletes idő sajnos soha, semmikor sem lesz.

Pár nappal ezelőtt egy rég nem látott, huszonéves barátom szintén hasonló aspektusból beszélt a párkapcsolatok kérdésköréről. A mai világban nagyon sok tinédzser építi fel kapcsolatait a világhálón, a személyes kontakt pedig egyre kevesebb lesz. Ha nem szeretnénk egyedül lenni, egy kattintásra beszélgetésbe elegyedhetünk valakivel, ám hiába a sok ismerős a világhálón, ha a való életben magányosnak érezzük magunkat. Mert sokan, ha esetleg váratlanul, hosszabb ideig internet nélküli létre kényszerülnek, fogalmuk sincs, mihez kezdjenek magukkal. Ilyenkor köréjük omlik a magány, majd jön a kétségbeesés, s az ember kapaszkodni próbál bárkibe. Aztán emiatt egyik rossz kapcsolatból a másikba ugrik. Tari Annamária, klinikai szakpszichológus szerint ilyen téren tekinthető egyfajta menekülési lehetőségnek is a túlzott internet-használat: „A való élet olyan igényeket támaszthat a felnövő generációval szemben, aminek nagyon nehéz megfelelni. Óvodás koruktól kezdve teljesítményeket várnak a gyerekektől, s a követelmények később csak fokozódnak. Igaz, hogy kinyílt számukra a világ, de ehhez a világhoz nehéz alkalmazkodni, hiszen ebben csak a siker, a pénz számít, a teljesítmény, a rohanás, a megfelelés.” Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a saját céljaink megtalálása mindig egyéni feladat. Célokkal – legyen az egy új hobbi elsajátítása, egy sport elkezdése, bármi, amiben örömünket leljük, amivel fejlődhetünk – sokkal könnyebb rálelnünk a saját utunkra. Ahhoz, hogy ne féljünk saját magunkkal eltölteni némi időt, kell, hogy kiteljesedjünk valamiben, minél kevesebb nemet mondjuk az újdonságokra, s ne féljünk változtatni. Aki egy helyben áll, s folyton másban keresi a másik felét, sohasem lehet igazán boldog, teljes ember. S nagy igazság, amit sok helyen hallhattunk már: egy párkapcsolat akkor működik csak igazán jól, ha két egész ember vesz részt benne, és nem két félember alkot egy egészet.

Bognár Mariann

Fotók: life.hu, morningshow.hu, stylemagazin.hu

Irodalmi forrás:
Tari Annamária: Az y generáció
Csernus Imre: A párkapcsolatok iskolája
Dormán Emese: Társkeresés az interneten (Médiakutató, 2005 nyár)

Álmokkal, de hit nélkül - hogyan látja a jövőt a mai fiatalság?

Neil Howe és William Strauss amerikai szerzők említették először a generáció-elmélet fogalmát 1991-ben megjelent Generations című könyvükben. Eszerint a modern történelem négy generációnként ismétli önmagát - körülbelül 80-100 évente. Feltevésük szerint ez a négy ciklus mindig megegyező sorrendben követi egymást, melyekben az adott generáció tagjai nagyon hasonló világlátással, értékrenddel rendelkeznek. Mindegyikhez társítottak egy-egy archetípust is, ezek a Próféta, a Nomád, a Hős, és a Művész. Az úgynevezett Y generáció - vagyis az 1980-1998 között született emberek - a harmadik, tehát „a Hős” kategóriába sorolhatóak. Ők azok, akik a nagy változások korában cseperedtek fel: a gyorsan felnövő gyermekek a még gyorsabban fejlődő világban.

„Az elveszett generáció” – talán már többen találkozhattunk ezzel a fogalommal a fiatalokat illetően. Elveszett, hiszen a legtöbben nagy álmokkal tekintenek a meglepően gyorsan érkező, nagybetűs élet felé, ám a céljaikhoz vezető utat mégsem látják. Bizonytalanok, mert a nyomás sokszor túl nagy, a gazdasági környezet instabil, a munkaerőpiacon a versenyhelyzet azonban óriási. A felelősségvállalással járó, önálló életet elkezdeni nagyon nehéz, ez kétségtelen. Hiába ezekben az években adatik meg a legnagyobb szabadság, amikor talán a legnagyobb lehetőség van a kockázatok vállalására, mégis, a saját egzisztencia kiépítése minél későbbre tolódik.

Néhány héttel ezelőtt volt szerencsém találkozni egy olyan személlyel, akinek a szavai még mostanság is sokszor eszembe jutnak. Ő éppen egy olyan csoport „házigazdája” volt akkoriban, ahol fiatalok beszélgethettek egymással, megadott témákban, az élet dolgairól.

„Ma az az elterjedt, hogy a fiatalokat semmi nem érdekli, csak a szórakozásnak, a felszínes életmódnak élnek. Se tervük, se céljaik, se értékrendjük. Azonban, ahogy én ott, abban a másfél órában megismerhetem őket, egyáltalán nem így gondolom. Sokkal többet gondolkodnak az életről, sokkal jobban aggódnak a jövő miatt, mint azt hinnénk, és a boldogságot sem az anyagiakban látják; kilencvenöt százalékuk nem tengernyi pénzt, gyors autót, vagy nagy házat szeretne a jövőben. Sokkal inkább egy boldog, szerető családot.”

Szerettem volna én is utánajárni, hogy a kortársaim hogyan gondolkodnak ebben a témában. Mi manapság az elképzelés, hogyan látják magukat néhány év múlva? Mi a véleményük, mennyivel, vagy miben nehezebb most fiatalnak lenni, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt?

Annamária, 24: „Az egyetem után mindenképp szeretnék majd dolgozni, már tavasszal elkezdek munkát keresni, hogy ne az utolsó pillanatra tartogassam. Lehetőleg a végzettségemnek megfelelő területen szeretnék elhelyezkedni. Ez lehet akár a könyvtár, akár a kommunikátor szak. Én már annak örülni fogok, ha kapok munkát, és a jövőbeni férjemmel el tudom tartani a családomat. Hát, hogy a jövőt hogy látom? Szerintem nehezebb. A munkaerőpiac telítve van, vagy éppenséggel kellenének az emberek, csak a pénzhiány miatt nem tudják alkalmazni őket. A gyakorlati helyemen is rengeteg munka volt, és kevés ember, nincs pénz. Sok helyen, ahogy én tapasztaltam, ezt úgy próbálják megoldani, hogy önkénteseket alkalmaznak, így nem kell nekik fizetni. A legnehezebb pedig azoknak a helyzete, akiknek nincs megfelelő ismeretségi körük. Kapcsolatok nélkül nehéz ma munkát találni. Van olyan ismerősöm, akinek se nyelvvizsgája, se diplomája nincs, és mégis olyan területen dolgozik, amihez diploma kell. A kapcsolati hálója volt megfelelő. De olyat is láttam, aki diplomásan hipermarketben pénztáros, mert nem talált a szakmájának megfelelő munkát. Semmi esetre se egyszerű, még gyakorlati helyet is igen nehéz találni. Sokszor még válaszra se méltatnak, vagy csak ígérgetnek, amiből aztán semmi se lesz. Bár nemcsak nekünk, fiataloknak nehéz, mert az idősebbeket se alkalmazzák mindenhol a koruk miatt. Szóval nem csodálkozok, ha sokan félnek jövőtől.”

Réka, 19: „Én jelenleg művészeti szakra járok, és mellette már egy jó ideje tetoválni is tanulok. Legfőbb részben most ezt látom magam előtt, mint jövőkép. De úgy gondolom, manapság valóban nehezebb eldönteni ezt a kérdést, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Régen nem volt ennyiféle szakma, amelyek közül választani lehetett, nem voltak ennyire bonyolultak, és kiszámíthatatlanok a dolgok a munkaerőpiacon. Inkább szakmát tanultak az emberek, mint egyetemre jártak, és szerintem ez a könnyebbik, de talán az ésszerűbb út is. Nekem még sok mindent tisztáznom kell magamban a jövőképemmel kapcsolatban. Magam részéről még nagyon kilátástalannak látom a dolgot… Csak az biztos, hogy mindenképpen művészettel akarok foglalkozni.”

Péter, 21: „Az egyetem után az az elsődleges célom, hogy minél előbb munkát találjak. Ha nem is feltétlenül ebben a szakmában, amit elvégzek, de szeretnék egy ehhez kapcsolódó szakterületen. Jó lenne egy olyan munkát találni, amit élvezek is. Noha tudjuk, hogy a mai világban már nem annyira válogathat az ember, szinte bárminek örülni kell… Mégis, én úgy vagyok vele, hogy igyekszem az olyan dolgokért hajtani, amiben örömömet is lelem. Az élet persze nem csak munkából áll, ezért idővel majd a családalapítást is sorra szeretném keríteni. Viszont, szerintem ahhoz kell egy stabil háttér. Egyrészt anyagi, másrészt magánéleti, ezért elsődlegesen ezeket kell megteremteni addig. Úgy gondolom, mi, mostani kezdő munkavállalók egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ami a munkakeresést és a karrierépítést illeti. Össze sem hasonlítható az elmúlt évtizedek viszonyaival. Amikor ugyan a körülmények sokkal szerényebbek és szélsőségesebbek voltak, ugyanakkor szinte mindenkinek volt munkája, mindenkinek volt megélhetése. Sajnos, vagy nem sajnos, sokunk kénytelen kompromisszumot kötni saját magával, és elvállalni olyan munkát is, amit nem szívesen csinál. Viszont a legfontosabb, szerintem, hogy ilyenkor se ragadjunk le. És, ha kell, az aktuális munka mellett tanuljunk, fejlesszük magunkat, építsük a kapcsolatokat mindaddig, amíg el nem érjük, amit szeretnénk.”

A Bridge Budapest megbízásából készült, 20-35 év közötti magyar fiatalok körében készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy habár többségük szívesen képzelné el itthon az életét, az anyagi biztonság miatt mégis külföldön vállalna munkát. A kutatás szerint az egyik legnagyobb hiányosság az önbizalom, és a fiatalok saját magába vetett hite. Hiszen habár ötből három ember az önállóságot választaná az alkalmazotti léttel szemben, vállalkozni mégis kevesen mernek. A biztonságra való törekvés természetesen soha nem gond, azonban a bátorság, és a megfelelő önbecsülés felépítése valószínűleg legalább olyan fontos feladat.

Bognár Mariann

Fotó: profession.hu, fisz.hu

Kis ajándék, nagy karácsony

Közeledik a karácsony, és vele a szokásos ajándék mizéria. Kinek? Mit? Mennyiért? A három legfontosabb kérdés, amit ilyenkor feltehetünk, és fel is teszünk magunknak. A kinek kérdésre nem egyszerű válaszolni, de, hacsak nem vagyunk kőgazdagok és időmilliomosok, jobb lesz, ha a szomszéd bácsi unokájának a padtársának nem veszünk semmit. Ha a mit, és a mennyiért kérdést boncolgatjuk, amondó vagyok, hogy nem szabad túlzásokba esni, elvégre a szeretet és nem a szuvenír áll eme becses ünnep középpontjában. Legalábbis jobb helyeken… Ezért szavazok arra, hogy kézzel készített meglepetésekkel, vagy élményajándékokkal lepjük meg szeretteinket. A kézzel készített dolgok ötletesebbek, személyesebbek, és olcsóbbak a boltokban megvásárolt társaiknál. Az élmények pedig emlékezetesebbek, mint egy újabb porfogó, amiről előbb-utóbb már azt sem tudja az ember, hogy kitől kapta.

És akkor nézzünk pár tippet!

Anyukád biztos nagyon örülne például egy receptfüzetnek. Egy szép keményborítós füzet bármelyik írószerboltban minimális áron elérhető, a többi pedig gyerekjáték! Teleírod a füzetkét finomabbnál finomabb ételek és sütemények receptjeivel, firkantasz pár szívecskét és egy szép idézetet, vagy bármi jókívánságot az első, illetve utolsó oldalra. Ha mindezt megspékeled némi kézzel készített bon-bonnal, a hatás garantált!

Apa már nehezebb dió, de meglepheted mondjuk egy személyre szabott naptárral. Készítheted kézzel, vagy számítógépen, díszítheted fotókkal, vagy vicces rajzokkal. Ha a fontos dátumokat bejelölöd (születésnapok, névnapok, házassági évforduló), akkor egy szívhez szóló és hasznos ajándékkal örvendeztetheted meg. Ha nem vagy biztos a dolgodban, vedd meg a kedvenc borát is!

A fiútestvérednél, legyen az fiatalabb, vagy idősebb, telibe találhatsz egy humordobozzal. Veszel egy dobozt, vagy faládikát, és beleraksz minden napra egy-egy viccet. Némelyik napra vicc helyett tegyél be egy szörnyűre sikerült családi fotót, vagy írj le egy kiskori emléket! Egy ilyen ajándékkal egy egész évnyi jókedvet adsz.

A lányok mindig örülnek az ékszereknek, manapság pedig nagy divatja van a gyurmából készült fajtának. Ha felmész a netre, rengeteg segédanyagot találsz, hogyan készíts gyűrűt, karkötőt, fülbevalót, nyakláncot a hugicádnak, vagy nővérednek. Ha nincsenek meg a megfelelő képességeid, ruházz be egy szebb darabra!

Ha van párod, a legjobb, amit ajándékozhatsz, az egy élmény, persze kettesben! Vidd el egy fedett élményfürdőbe, vagy egy napra wellnessezni, esetleg nézzétek meg a várva várt filmet a moziban, vagy főzz neki valami finomat, amit aztán gyertyafény és egy üveg pezsgő mellett elfogyasztotok, a lényeg, hogy együtt legyetek! Ha valami tárgyi ajándékot is szeretnél, kereteztesd be egy közös képeteket, vagy, ha tudsz rajzolni, rajta! Biztos örülni fog neki.

Fontos persze megjegyezni, hogy bármit is adsz a szeretteidnek, mindenképpen örülni fognak neki, hiszen nem az a lényeg, hogy mit kapnak, hanem az, hogy gondoltál rájuk a szeretet ünnepén.

Horváth Vivien

Fotó: life.hu

Az országos rendőrfőkapitány látogatása

            December 5-én immár sokadik alkalommal szerveztek öregdiák találkozót a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében. A vendég ezúttal Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány volt.

            Régi NLG-sként léptem be a gimnázium felújított épületébe. Kíváncsian pillantottam körbe, mi minden változás történt, ugyanis a munkálatok abban az időszakban indultak, amikor érettségire készültem, így az elkészült épületet már nem láthattam. Most azonban elismeréssel vetettem néhány pillantást a végeredményre. A díszterembe lépve – mely az én időmben még nem is létezett – kellemes környezet fogadott. A helyiség elrendezése számomra egy egyetemi előadó benyomását keltette. Méltó az országos rendőrfőkapitányhoz, akivel Popovicsné dr. Tisza Edit, a gimnázium régi diákja, illetve Papp Károly volt osztálytársa, és Balázsi Péter beszélgettek. Jelen volt még a volt osztályfőnök, Dukay Ferencné, és Rozmán Gyula nyugalmazott igazgató is, aki a gimnázium jelvényét feltűzte a rendőr altábornagy zakójára.

Az immár hagyománnyá vált mozzanat után megkezdődött a társalgás, mely során megtudhattunk egyet s mást Papp Károly diákéveiről, akit tanárai és osztálytársai csendes, szorgalmas, megbízható tanulónak ismertek meg. A rendőr altábornagy elmondta, adott volt, hogy a Nagy Lajos Gimnázium testnevelés tagozatára jelentkezik, miután általános iskolai évei alatt megnyert egy rövidtávfutó versenyt, és felfigyeltek rá.  1973-ban az Úttörő Olimpián négytusában indult, első helyezést ért el a városi, megyei, regionális, majd az országos döntőn is. Ezt követően gazdagította a szombathelyi középiskola diákságát. Jó osztályközösségbe került, és olyan kiváló emberek tanították az életre, akik példát mutattak a diákoknak. Rendre, tiszteletre, becsületre nevelték. Habár gimnazistaként is élénken részt vett versenyeken, Papp Károly elmondta, manapság nem jut ideje a sportra, hiszen napi 15-16 órát tölt szolgálati feladatainak ellátásával.

Munkája során, harminc év alatt tizenegyszer költözött, és tizenhét beosztást töltött be. Soha egyetlen állásra sem jelentkezett, mindenhova hívással került be, miután a vezetőség tudomást szerzett kiemelkedő teljesítményeiről. Ha dolgozott, feladatait a lehető legjobban igyekezett elvégezni, így idős kollégái felfigyeltek rá.

1994-től a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészetén közrendvédelmi osztályvezető pozíciót töltött be, majd 1999-ben részt vett egy vezetőképző tanfolyamon, ahol a rendőrkapitányi beosztás mikéntjére oktatták. A jelentkezők közül kiválasztották a legjobb ötöt, majd a záróvizsgát követően közülük választották ki Fejér megye főkapitányát – mivel Papp Károly bizonyult a legkiemelkedőbb képességűnek, így 2000. október 1-jétől kezdve ő tölthette be a posztot. 2007. június 15-től a Rendőrségi Bizottsági Szolgálat (REBISZ) parancsnoki székét is elfoglalta. Az évek során további fontos posztokat töltött be, úgy, mint rendészeti főigazgató, közfoglalkoztatási helyettes államtitkár, országos rendőrfőkapitány általános helyettes, majd 2013. február 4 óta ő maga tölti be az említett tisztséget.

Papp Károly elmondta, köszönettel tartozik családjának, amiért pályája során önfeláldozóan támogatták, és ilyen szinten végezhette munkáját. A rendőr altábornagy ugyanis hétvégente szintén nyolc órát munkával tölt, továbbá jelenleg is részt vesz egy mestervezető képzésen. A fiataloknak egy dolgot üzen: a tisztesség jó befektetés - ha rövid távon nem mindig tűnik is úgy, hosszú távon kifizetődik; érdemes tehát becsületesen élni.

Pócza Gabriella

Fotó: a szerző

Finnországi csodák a könyvtárban

December 3-án újfent megtelt a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Forrásközpontjának konferenciaterme, ugyanis Horváth Katalin, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára Szauna, a szegény ember patikája, avagy aranyfüstöt lélegeztem Kemiben címmel tartott előadást. Láthattunk fotókat a finn tájról, sarki fényről, hallhattunk érdekességeket az ország nevezetességeiről. Bepillantást nyerhettünk az ott élők szaunázási szokásaiba is. Minden korosztály megtalálható a szaunákban, ahova szombatonként járnak. Számukra ez olyan, mint nálunk egy kellemes esti kártyaparti. A tevékenységet kipróbálva a tanárnő három bölcsességet tanult a vele együtt gőzfürdőzőktől: „ha a tea, likőr és szauna nem segít, a betegség halálos”, „a szauna a szegény ember patikája”, valamint „a szaunában nem tudsz vitatkozni, mert ott van a harmónia”.

A márciusban megtett kirándulás a Budapest-Tampere-Seinäjoki-Vaasa-Oulu-Kemi-Kuopio-Tampere útvonalon zajlott. A repülőutat követően a tanárnő kis időt Finnország harmadik legnagyobb városában, Tamperében töltött, innen folytatta útját Seinäjokiba a rendezetten kiépített vonathálózatot kihasználva. A város Helsinki és Oulu között, egy folyó partján fekszik, ezt neve is mutatja, hiszen a finn „joki” szó folyót jelent. A település Alvar Aalto építészeti remekműveiről híres, akinek nevéhez fűződik a helyi templom, a könyvtár és a polgármesteri hivatal megalkotása. A város egyeteme a legnívósabb az országban, a képzés abszolút gyakorlatiasnak mondható, a tanárok és diákok között pedig konkrét hierarchia nincs, egyenlő partnerekként kezelik egymást, ugyanakkor rendkívüli tisztelettel fordulnak oktatóik felé a hallgatók. Érdekesség, hogy a levegő magas páratartalma miatt a szivárvány állandó jelenségnek számít a környéken.

Az előadás további részében Vaasa kikötővárosról, a Botteni-öbölről és a Merenkurkku szigetvilágról hallhattunk információkat és láthattunk fotókat, melyek az ottani jellegzetes téli finn tájat mutatták be. További különlegességként említette a tanárnő, hogy Ouluban – mely szintén egy folyó, az Oulujoki partján, pontosabban torkolatánál fekszik – a befagyott folyó jegét közútként használják, ezzel rövidítik az útvonalakat. Az ide látogatóknak ajánlva hozzátette, érdemes megtekinteni a dómot és a városházát, mint helyi nevezetességeket.

Kemiben az előadó egy ritka természeti jelenségnek, az aranyfüst megjelenésének lehetett tanúja. A levegőben nagy sűrűséggel jégkristály szemcsék ülepednek le, melyeken a nap ha átsüt, arany színezetet kapnak. Innen a jelenség elnevezése, mely évente legfeljebb két-háromszor jön létre. A város, mely újfent egy folyó, a Kemijoki partján épült, egy évről évre megújuló nevezetességgel bír, ami nem más, mint a jégszálló. Ahogy neve is mutatja, az építmény jégből készül, felszerelt és kivehető szobák, étkező, kápolna található benne, továbbá különleges jégszobrokkal is díszítik.

Horváth Katalin a skandináv országot a Mennyek országaként mutatta be. Jólét, magas szintű oktatás, hétvégi ház, mely akár 300 kilométerre is lehet az állandó lakhelytől, és ez a távolság nem számít nagynak. Felhívnám a figyelmet arra, hogy az éremnek két oldala van. Hiába keresnek munkájukkal a finnek nagy összegeket, az adók a bér jelentős részét elviszik. A boltokban az árak magasak, a lakásvásárlás itt is rizikóval jár. Az, hogy valakinek hétvégi háza legyen, nem számottevő. Finnországban sincs kolbászból a kerítés – ezt saját tapasztalatból mondom.

Pócza Gabriella

Fotók: wikipedia.com, blog.xfree.com, player.hu, architecture.about.com

Téli álom helyett – két keréken

Hamarosan vége az évnek, és úgy tűnik, véget ért az idei kerékpáros szezon is. Az az időszak, amikor kellemes és jó időben hajthatjuk kedvenc kétkerekűnket. A hideg beköszöntével mégis maradnak olyanok, akiket a zord idő sem zavar, és akár a hétvégi mozgásról sem mondanak le. De mit kell tenni olyankor, ha leesik hó, valamint mit kell jövőre elsőként elvégezni a kerékpáron, hogy megbizonyosodjunk arról, megfelelő állapotban van?

Idestova negyedik kétkerekű szezonomat tudhatom magam mögött, és arra jöttem rá, minél több időt tölt az ember nyeregben, annál biztosabban kezeli kerékpárját. A tapasztalat és a rutin elvehetetlen. Nézzünk át néhány egyszerű, de praktikus dolgot, amire érdemes odafigyelni! Havas úton az egyik legfontosabb, hogy ne hajtsunk túl gyorsan. Akinek van kilométerórája, azoknak azt tudom javasolni, hogy az óra ne menjen túlságosan 20 km/h óra fölé. Ha nem áll rendelkezésre ilyen eszköz, akkor a tavaszi és nyári tempó helyett valamivel visszafogottabban közlekedjenek. Mellőzzük a hirtelen kormánymozdulatokat, mert ha megcsúszik alattunk a gép, és nem vagyunk elég rutinosak, hogy a fékkarokhoz nyúljunk, úgy elég valószínű, hogy esés, legrosszabb esetben egy csúnya bukás lesz a vége. Fékezzünk le időben, ha kanyarodni szeretnénk. Normál esetben, ha nagyobb sebességgel hajtunk be egy kanyarba, akkor a kerékpárral kicsit be is kell dőlni. Ha az út csúszik, az esés szinte garantált. Így azt javaslom, ha tudjuk, hol és mikor fogunk kanyarodni, a kanyar előtt minimum 50, maximum 30 méterrel fékezzünk le. Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy álljunk meg, hanem óvatosan menjünk a kanyarban, mert sose lehet tudni, milyen alattunk az éppen aktuális hótakaró. Mint már említettem, ne dőljünk be testtel a kanyarban és itt is érvényes az, hogy hirtelen kormánymozdulatot ne végezzünk. Amikor úgy érezzük, hogy bizonytalan helyre érkezünk, tegyük kezeinket a fékkarokra. Ezzel is szintén bukást előzhetünk meg. Normál esetben, ha a kerékpárunk megcsúszik, agyunknak még fel kell dolgozni, hogy mi történt, és mi a teendő; ez mind reakció idő. Ha kezeinket a fékre tesszük, ha bizonytalanok vagyunk, és váratlan dolog történik, akkor bukást előzhetünk meg vele. A fékkel úgy bánjunk, hogy a kerékpárt sose állítsuk meg hirtelen menet közben. Úgymond pumpáljunk a fékkarral, mert ezzel a csúszás elkerülhető. Ha a kerékpár megcsúszik alattunk, akkor előfordulhat, hogy a fék már nem segít. Az emberek többsége szinte nem is használja az első féket. Pedig azzal sok mindent megelőzhetünk a hóban. Tipp: Az első fékkel úgy kell fékezni, hogy azt nagyon óvatosan kell behúzni. Viszont ezzel a fékkel hamarabb lehet megállni, ha veszélyhelyzetbe kerülünk. Ezt addig érdemes próbálgatni és gyakorolni, amíg nem esik le a hó. Szánjunk arra egy órát az időnkből, hogy megtanulunk bánni az első fékkel.

Összefoglalva:
- Ne hajtsunk túlságosan gyorsan!
- Óvakodjunk a hirtelen kormánymozdulatoktól!
- Időben fékezzünk le, ha kanyarodni szeretnénk!

- A kanyarban ne nagyon dőljünk be!
- Amikor bizonytalanok vagyunk, tegyük kezeinket a fékkarokra!
- Ne fékezzük a kereket állóra!

- Használjuk az első féket!

Mi a teendő, ha téli tárolás után vesszük elő a gépet?
Amennyiben azonnal tekerni szeretnénk, nem elég a kereket felfújni! Érdemes azt alaposan átvizsgálni és egy kis pénzt ráfordítani az éves nagy generálra. Ezt bármelyik szakszervizben elvégzik nekünk, a kérdés az, hogy mennyire nyúlnak hozzá a kerékpárhoz, mert lehet, kifizetünk rá egy nagyobb összeget, de szinte alig csinálnak vele valamit. Ha csak pár éves a kerékpár, úgy ezt nem kell minden évben elvégezni, csak a láncot kell olajozni, amikor már ad egy síró, nyikorgó hangot, valamint nem simán megy a lánc.

De mit is takar a nagy generál?

A kerekeket le kell venni, a külső gumit lefejteni, kivenni a belsőt, majd megvizsgálni, hogy nem sérült-e. A külsőn is meg kell ezt nézni, hogy nem repedt-e a gumi. Amennyiben igen, akkor cserélni kell, úgyszintén, ha a gumi kopottnak bizonyul.
Ha már előttünk van a csupasz felni, akkor érdemes megnézni, nincs benne esetleg nyolcas. Ha igen, akkor centírozni kell. A racsniról érdemes leszedni egy drótkefe segítségével a fáradt és koszos olajos réteget. Ha visszatettük a kereket a helyére, a láncot érdemes megnézni egy lánckaliber segítségével, hogy az nincs-e esetleg megnyúlva. Ha a lánckaliber nem esik bele a lánc fogai közé, akkor azt is cserélni kell.

Ezután meg kell nézni a váltó működését. Az első váltót középső lánctányérra helyezzük fel, és a hátsó váltón váltogassunk fel, majd le. Ha a váltókaron váltunk, azonban a váltó nem vált, úgy a hátsó váltóállító bowdenen állítani kell. Ezután érdemes az első váltót is megvizsgálni ugyanígy. 

A nagy generál tartalmaz még egy fék vizsgálatot is.

Legyen szó akármilyen fékről, a fékpofákat mindenképpen meg kell nézni. Ha kopott a fékpofa, úgy biztosan cserélni kell. Ezután vissza kell helyezni a fékpofákat és megnézni, hogyan is működik a fék. A V féknél, más néven felni féknél arra kell figyelni, hogy mind a két fékpofa egyszerre mozogjon, és egyszerre fékezze a felnit. Ha egyszerű tárcsafékünk van, úgy valamivel nehezebb dolgunk van, mert arra kell figyelni, hogy ne adjon ciripelő, valamint daráló hangot a fék. Ha daráló hangot ad, azonnal állítani kell, ha ciripelőt, akkor csak kicsit kell módosítani rajta. Érdemes a fékeket úgy beállítani, hogy a két fékkaron fékezés közben ugyanakkora erőt fejtsünk ki.

Azt javaslom, ezeket a műveleteket érdemes elvégezni, mielőtt hosszabb kihagyás után újra használatba vesszük a kerékpárt. Aki pedig mégis a téli biciklizésnél marad, annak azt tanácsolom, óvatosan közlekedjen, a megváltozott útviszonyokra érdemes felkészülni fejben és rutinban.

Horváth Szabolcs

Fotók: Horváth Szabolcs, Kothencz Dániel

Újra összeáll a Kispál!

Újra összeáll a Kispál!

Emlékszem, a 2010-es Sziget „mínusz egyedik napi” Kispál nagykoncertet mindenki búcsúkoncertként emlegette, de valahol tudtuk mind, hogy ami jó, annak nem lehet vége – max szünetel.

Ám ha mind ezen a zenekaron, ezeken a számokon növünk fel, és részegen ordítva énekeljük, hogy  az életben nincs már több móka, akkor azért a generációnk tényleg azt mondja a zenekar megszűnésével kapcsolatos hírekre, hogy hát igen, felnőttünk…

Ezeknek az embereknek üzenem, hogy DE NEM MA!

Nem bizony, hiszen újra lehet nosztalgiázni! Felröppent a hír, miszerint a pécsi zenekar a városukhoz közeli Orfűn újra megmutatja magát! A Fishing on Orfű fesztivál évente egyszer egy nulladik napon megnyitja a kapuit, felállítja színpadát és bejelenti, hogy következzen a Kispál és a Borz!

3 éven át hallhatjuk a zenekar számait mint egy évadokra lebontva.

• Az első, 2014-es koncerten a ’91-es Naphoz Holddal, a ’92-es Föld kaland ilyesmi…, és a ’93-as Ágy, asztal, TV albumok számait hallgathatjuk meg élőben a zenekartól.

Személyes kedvencem ebből az időszakból a Húsrágó, hídverő című szám. Igaz, hogy én épphogy megszülettem, amikor mások már nagyban énekelték ezt a számot, de a mai napig megállja a helyét a rádiók lejátszási listáján.

•         A következő koncert dalai 2015-ben vélhetően a ’94-es Sika, kasza, léc, a ’96-os Ül, a ’97-es Bálnák ki a partra, és a ’98-as Holdfényexpressz albumok közül fognak kikerülni.

Természetesen ebből az időszakból is megtaláltam a kedvencemet, bár az idő előrehaladtával egyre nehezebb a számomra legjobbat kiválasztanom. 
A választásom a Szívrablás című számra esett, ami a Holdfényexpressz albumon található.
Ismeretlen okokból, de a Kispál képes volt rá, hogy minden érzelemre, amit egy ember átél, és ért vagy esetleg nem ért, írjon egy dalt. Lovasi András úgy játszik a magyar nyelvvel, úgy kombinálja a szavakat és találja el a hangsúlyokat, mint egy profi zenész a hangokat és a dallamokat.

• A 2016-os Fishing on Orfűt fogja várni egy fél ország a legjobban. Erre az évre tervezi a Kispál és a Borz olyan albumainak dalait előadni, mint például a 2000-ből a Velőrózsák, a 2003-ból a Túristák bárhol, és a 2004-ben megjelent Én, szeretlek, téged. Ezen kívül felcsendülnek olyan számok is, amik nagylemezen nem jelentek meg, például a Többiektől című EP négy dala is.

·         Ami az én szívemhez legközelebb áll, az a De szeretnék című számuk, ami Németh Jucival közreműködve készült el. Itt hozzá tenném, hogy a zenekar olyan nagy zenészekkel dolgozott együtt, mint például Lecsó, a Pál Utcai Fiúk énekese, Varga Livius a Quimbyből, vagy a Csík Zenekar.

A Kispál nem egy átlagos underground zenekar. Jelzi ezt a 2010-ben Lovasinak ítélt Kossuth-díj, a zenekarnak 1994-ben átadott eMeRTon-díj, de legfőképp az a rengeteg ember, akit a szövegeikkel és zenéjükkel rajongójává tett. Bevallom, én is köztük vagyok.
De ki ne emlékezne a Kicsit szomorkásra, a Ha az életbenre, vagy a Csillag vagy fecskére?
Na ugye. Ott van benned is. Bármikor el tudnád dúdolni a dallamát, elénekelni Lovasival a refrént, nosztalgiával visszagondolni a csapatra.
Reméljük ez a 3-4 év szünet elég volt ahhoz, hogy megérjen bennük egy új album gondolata, vagy esetleg egy turné ötlete. Azt hiszem Szombathely türelmes, és reménykedő.

Amiben megegyezhetünk: nem lesz több olyan zenekar a magyar könnyűzenei szférában, mint a Kispál és a Borz. Egyedi, megismételhetetlen, és időtálló. 

Orfűn találkozunk!

Lájer Erzsébet