A megdöbbentő valóság!

Egy színvonalas vendéglátó egységben dolgozom felszolgáló munkakörben. Amint a télből nyár lett, megnyitottuk kerthelyiségünket, amely egy tér közepén helyezkedik el és trópusi növények ölelik körül. Gondosan ügyelek arra, hogy vendégeink kitűnő kiszolgálásban részesüljenek és természetesen a munkatársak is hozzájárulnak a sikeres csapatmunkához.

Még a szezon el sem kezdődött, számomra már sok elképesztő dolog történt. A leggyakrabban előforduló eset, hogy nem tartják tiszteletben a kerthelyiséget, áthaladnak rajta, nem kímélvén a növényeket. Elsőként arra csodálkoztam rá, hogy miután udvariasan felszólítottam egy hölgyet, hogy legyen kedves az étteremteraszt megkerülni, mivel ez az üzlethez tartozik, ő fennhangon csak ennyit válaszolt: „Eddig sem kerültem meg, és ezután sem fogom!”

Megköszöntem az udvariasságát. Azt hittem, hogy ennél megdöbbentőbb eset nem történhet velem. Azt gondoltam rosszul látok, mikor egy úr a mellettünk lévő látszerészhez igyekezve a kiskutyáját kikötötte a székünk lábához. Még jó, hogy a szemészetre ment, kellett volna neki még egy szemüveg, hogy észrevegye az nem egy „kutyaőrző”. Bár a kutyus fegyelmezettebb volt, mint a gazdája.

Sokszor előfordul az is, hogy megkérdezem a kedves vendéget, hogy mit hozhatok neki, melyre csak egy flegma választ kapok: „Én csak megpihentem!” A téren erre a célra pakolják ki a padokat, mégis a mi székeink a kényelmesebbek. Ezt tetőzi az a viselkedésforma, ami sokak számára természetes, hogy leül egy máshol vásárolt áruval és nyugodtan elfogyasztja. Miután finoman elinvitálom, bosszúját kifejezve idegen papírhulladékkal rakja tele a virágtartót szemetesnek titulálva.

Az éttermi terasz legszebb éke egy Buddha szoborfej, amely a főpult tetején helyezkedik el, mellette pedig ezüstborítású mécsesek állnak. Minő döbbenet, hogy egy vendég megkérdezte, hogy „itt valaki meghalt?” Erre asszociált, miközben semmi komolyabb jelentést nem tulajdonítanak a dísztárgyak.

Egy járókelő biciklijének pont előttünk esett le a lánca, mivelhogy szerszámmal nem rendelkezett, ezért elkérte az éppen vacsorázó vendég kését. Aki készségesen átadta neki.

Én már csak annyit kérdeztem: „Hozhatok egy másik kést?”

Jó néhányszor találkozunk megdöbbentő, hihetetlen helyzetekkel és emberekkel. Más gondolkodásmenetét és viselkedését nem tudjuk megváltoztatni, talán egy kicsit irányítani, ami hosszútávon nem hoz eredményt. A hozzáállásunkat kell úgy alakítani, hogy az nekünk megfeleljen, és a pozitív dolgokat kell előnyben részesítenünk.

“Az élet 10%-a, ami veled történik, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre.” (John C. Maxwell)

Multikulti

Nemzetközi Napot tartottak Regensburgban az Egyetemen 2013.06.11-en. 35 ország hallgatóit köszöntötte a rektor Úr, Prof. Dr. Udo Hebel a Campuson.

Az egy napos rendezvényen a fiatal értelmiségiek a saját hazájukat mutatták be. A kiállitáson a résztvevők zenekkel, filmekkel, plakátokkal és süteményekkel várták az érdeklődőket. Az egyetemisták a saját kultúrájukról, iskolájukról és az egyetemi életről beszéltek.

A nyitott egyetem „Get together“ mottóval fogadott minden érdeklődőt. A nap folyamán lehetőség volt arra, hogy betekintést nyerjünk több ország kultúrájába.

A program egy vacsorával zárult, a Rektor Úr minden országnak megköszönte a részvételt. Mint volt külföldi hallgató a nemzetek közötti közös együttműködést, az egymás iránti tiszteletet és a megbecsülést hangsúlyozta.

Üdvözlettel Regensburgból Fülöp Orsolya, újságíró

Tavasz? Nyár? Ősz vagy talán tél?

Gyermekkoromban télen tél volt. Hóban vártuk a karácsonyt - vagy ha csalódtunk is, hogy a kis Jézuska nem fehér pelyhek között hozza ajándékait, azért már decemberben megérkezett az első hó. Tavasszal a kivirult erdőben sétáltunk, a mezőn szedtük a virágokat. Nyáron az enyhülést adó árnyékot kerestük a hűsítő limonádénkat iszogatva, miközben óvó kezek intettek: „Meg ne süssön a nap!” Ősszel lehulló levelek nyomatait ragasztottuk a kis gyűjteményünkbe - olykor már sálba bugyolálva. Hogy mi maradt ebből mára? Minden és semmi. Az évszakok gyönyörűsége mit sem változott, csak a tavaszt télen, nyarat és a telet tavasszal, az őszt nyáron várjuk.

2013 januárjában csak a tavaszt hirdető madarak éneke gyengébb a régi idők májusi csicsergéséhez képest, a nap melege azonban korai tavaszt idéz. A természet ébredését azonban az igazi tavasz állítja meg. Márciusi hóvihar, fagy - nemzeti ünnepünk hóval takart. Valóban ez lenne a tavasz?

Beköszönt az április: immár a szép, napos időnek örülhetünk. Fellélegezhetünk, jön már a jó idő. Ugyan! Naiv gondolat. Hisz itt a június. Kályha mellett meleg teát szürcsölve az eső kopogását hallgatjuk.

Az eső kopogását, amely úgy duzzasztja a folyókat, hogy azok kitörnek medrükből. De ez nem szokatlan, minden évben előfordul, hogy homokzsákokat kelljen pakolni, gátakat erősíteni. Minden évben előfordul, hogy esik a hó, zuhog az eső. Természetes körforgás – nem állíthatjuk meg, mert az élethez ez kell.

A Duna menti városok és települések azonban a megszokottnál nagyobb veszélyben vannak - nem egy, nem kettő. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyének nagy része bajban van. A szakemberek rekordszintű áradást jeleznek – a folyók tetőzése még hátravan. Győr belvárosa víz alatt áll, több híd, utca lezárása elkerülhetetlen; töltéseket erősítenek, hogy mentsék a menthető területeket. Több szigetközi faluban önkéntesek segítenek, hogy a települést ne árassza el a Duna vagy annak mellékfolyói. A vonat- és buszközlekedés egyes részeken szünetel – ahol lehet, kerülő úton vagy vonatpótló járatokkal biztosítják a tömegközlekedést, mert élni és dolgozni ezekben az időkben is kell.

Időben tudomást szereztünk az árvízi helyzetről, de lehet, hogy legközelebb olyan helyzet alakul ki, amiről nem tudnak időben értesíteni. Mi van, ha legközelebb erősebb lesz a pánik, mint az emberek segítőkészsége - ha fejvesztve rohannak, mert nem tudják, mi a teendő?

Bevallom, én félek. Féltem a falumat és féltem azokat az embereket, akik még veszélyeztetettebb területen élnek. De még ennél is jobban féltem a jövő generációkat. Mi lesz 20-30 év múlva? Mi lesz, ha a gyermekeink már tudják homokzsákokkal és útlezárásokkal elhárítani a bajt?

Az összefogás azonban ezekben a napokban példátlan. Katonák, rendőrök, tűzoltók - nem beszélve a számtalan civilről – segítenek, ahol tudnak. Reméljük, ez mindig így is marad!

                                                                                                                      

     Major Éva III. évf.             

Győr, 2013. június 05.

                                               

A finn Manchester

            Két tó, erdőkkel szabdalt városkép, vörös téglás gyárépületek, textilipar, mélykék, élénkzöld – így lehetne röviden jellemezni Tamperét, Finnország harmadik legnagyobb városát, mely a tengeri kikötővel nem rendelkező északi települések között a legnagyobbnak számít.

            A kétszázezer főt számláló, Häme tartományi élénk város két tó között, a Näsijärvi és a Pyhäjärvi között fekszik. Ezeket egy csatorna, a Tammerkoski köti össze, melyet egyébként mindenki folyónak titulál. A belvárosban, a gyárépületek között kanyarog, és egy pazar vízesés is tarkítja képét, mely felett híd ível át. Az említett tavaknak köszönhetően a természet a városiak közvetlen közelében mutogatja a maga csodáit. A finnek kedvükre áldozhatnak kedvenc időtöltéseik oltárán, horgászhatnak, hajózhatnak, és a Näsijärvi partján lévő nyilvános szaunában közösen verejtékezhetik ki magukból a munkával telt napjaik fáradalmait. Így elsőre ez talán taszítóan hangzik, de azt tudni kell, hogy a finneknél ez tradíció: a szaunázás náluk felér egy kávéházi beszélgetéssel, csupán annyi a különbség, hogy gőzben társalognak, meztelenül – a férfiak és a nők természetesen szeparálódnak egymástól – és időnként megmártóznak a tó vízében.

            Azok, akik nem szívelik a szaunázást, tehetnek kirándulást a Näsijärvi mellett elterülő erdőben. Friss levegő, a fák között elő-előbukkanó víztükör, erdei- és lucfenyők, nyírfák, zuzmók, zsurlók, gombák, és más növények veszik körbe az embert. Van egy sajátos varázsa ennek a rengetegnek, ami személy szerint engem nagyon megfogott. Beszippant, nem enged, marasztal, könyörög, hogy maradj vele, hadd meséljen történeteket koboldokról, manókról, Tapioról és Mielikkiről, az erdők védőisteneiről. Ha nem vigyázunk, valóban ott ragadunk, ami nem éppen veszélytelen: elvétve ugyan, de a város környékén élnek farkasok, akikkel nem tanácsos találkozni, még úgy sem, hogy a finn példányok magányosan kóborolnak.

            A természeti szépségek mellett persze más oka is van annak, miért érdemes Tamperébe látogatni. A belváros jellegzetes vörös téglás épületei egykor textilgyárakként üzemeltek. Akkoriban virágzott az ipar, ezért nevezték a várost finn Manchesternek. Manapság az épületek más funkciókat töltenek be: az alsó szinteken kávéházak, múzeumok találhatók, a felsők lakórészekként funkcionálnak. Ezek a létesítmények főleg a Tammerkoski azon szakaszán állnak, ahol a vízesés is található. Érdemes úgy végigsétálni a folyóparton, hogy közben megcsodáljuk, miként tükröződik a fodros vízen az épületek képe. Fotográfusoknak nagyszerű helyszín néhány jó kép készítésére. A textilgyárak mellett nehézipari komplexum is létesült. A Tampella nevet viselő létesítmény profiljában főleg mozdony- és fegyvergyártás szerepelt, épülete a Tammerkoski partján magasodik.

            Az ipari múlt mellett a város életében az építészeti és kulturális örökség is nagy szerepet játszik. Megannyi templomtorony magasodik az ég felé. Vegyük például a Tuomiokirkkot. A neve székesegyházat jelent, a belváros szélén található. Szürke kövekből épült, piros sisakos tornyokkal ellátott épület, melyet rózsaablak is díszít. Evangélikus templom, kevés cicomával. Az ablakokon gyönyörűen megmunkált üvegfestmények láthatók, a belső terét főleg freskók színesítik. Némelyik meglehetősen morbid, az egyiken csuhába öltözött csontváz szerzetesek gondozzák a templomkert növényeit. Ezt leszámítva kellemes közegnek mondható. Emellett még felkereshetünk ortodox és katolikus templomokat is.

            A város főterén (finnül Keskustori) található a Tamperei Színház, a Vanha Kirkko (Öreg Templom, mely a helyi svéd lutheránus közösség használatában áll), és fontosabb hivatali épületek is itt kaptak helyet. Nem messze a vízeséstől pedig a Vígszínház (Komediateatteri) található.

            A szórakozni vágyóknak érdemes felkeresniük a Särkäniemi vidámparkot a Näsijärvi partján, mely tele van különféle játékokkal. Legtöbbjük vadvízi evezéshez hasonló benyomást nyújtó csúszda, de akadnak más körhinták és hullámvasutak is. Azok, akik nem szeretnének felülni ezekre, megtekinthetik a planetárium kiállításait, vagy Finnország legnagyobb akváriumának pompás vízi lakóit. Igazi különlegesség a delfinárium, mely három, bonyolult trükkökre betanított delfinnel büszkélkedhet. A park közepén áll Skandinávia legnagyobb kilátótornya, a Näsinneula, melynek 124 méteres magasságban lévő csúcsában forgóéttermet létesítettek. A toronyból pazar kilátás nyílik a városra, a tavakra, erdőkre. Érdemes mindenképpen beszállni a liftbe, és felmenni, azt a látványt, ami ott fogadja az embert, nagy hiba volna elszalasztani. Itt található továbbá a nemrég kiépített, a világon egyedülálló Angry Birds Park, ahol igazi figurákkal kell teljesíteni a pályákat. Kiváló szórakozást biztosít kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

            A nap zárásaként tegyünk egy sétát a Näsijärvi kikötőjébe a lágyan ringó magánhajók közé. Túlhaladva a hullámtörő vonalán csodás kilátás nyílik az arra járók szeme elé: belátni a tó víztükrének nagy részét, szemben ott magasodik a Näsinneula, a lemenő nap sugarai megcsillannak mind a tornyon, mind a víztükrön, utóbbi hullámain kacér táncot járnak, és narancsos ragyogásba vonják. Üljünk le a parton, és egy jó finn sör mellett (ajánlom a Karjalát és a Lapin Kultát) élvezzük ki a naplemente minden pillanatát. Magával ragadó élmény.

            Azoknak, akik kedvet kaptak ellátogatni a városba, érdemes júliusban, vagy augusztus első felében utazniuk, az országban ugyanis ekkor tombol a nyár a maga északias módján…  

Pócza Gabriella  

Dübörög a Café Dilemma - Tóth Fanni írása

Nehéz az érzelmeket félretéve számvetést készíteni egy olyan rendezvényről, melyet az ember lánya szinte gyermekének tekint. Mert valóban az. A Café Dilemma Dr. Murai Gábor, és a másodéves kommunikáció szakos hallgatókból verbuválódott Kommunikációs Konfliktuskezelő Kommandó közös álma volt, amely 2013 tavaszi félévében öltött testet, és indult el hódító útjára. De mi is ez a rendezvény pontosan?

Hat asztalnál öt-öt diák, és a sajtó egy-egy képviselője egy másodéves kommunikációs úgynevezett témavezető segítségével tíz perces periódusokban beszélgetnek egy napjainkban jelentős társadalmi problémáról. A felmerülő kérdéseket az első egy óra elteltével szakértői gárda válaszolja meg kerekasztal beszélgetés formájában. A Café Dilemma azért jött létre, hogy középiskolások, illetve egyetemisták bővebb ismeretekhez juthassanak a magyar társadalmat érintő legégetőbb problémákról, és baráti kötetlen beszélgetés formájában osszák meg egymással aggályaikat, véleményüket. Hogy miért van erre szükség? A fiatalok és a felnőttek körében is óriási előítéleteket lehet tapasztalni azokkal szemben, akik kicsit is különböznek a „nagy átlagtól”, vagy az általuk addig megszokottól. A Kommunikációs Konfliktuskezelő Kommandó feladatának tekinti, hogy a kommunikáció erejével lehetőséget adjon, eloszlassa a tévhiteket, és napjaink rohanó világában megmutassa a fiataloknak, milyen erővel bír a szó.

Hatalmas izgalommal vágtunk bele az első dilemma lebonyolításába, melyre 2013. március 20-án került sor. A téma a romák helyzete, a velük való együttélés volt. A szakértők Némethné Sztojka Rozália Bük város Nemzetiségi Polgármesteri Hivatalának elnöke, Száva László a Roma – Magyar Kézfogás Alapítvány elnöke, Ferkovics József festőművész és Orsós Mária szociális munkás voltak. Mint minden rendezvény esetében az ördög itt is a részletekben rejlett. Fiatalos oldott környezetet szerettünk volna, ahol a résztvevőknek megjön a kedvük egy kis beszélgetéshez. Nem csalódtunk. Az egyetem szomszédságában levő kávézó és bár tökéletes helyszínnek bizonyult. A legnagyobb problémát a vendégsereg ”összeverbuválása” jelentette. Az összes szombathelyi középiskolát végigjártuk, szinte eredménytelenül. Az igazgatók nagy többsége, ha végig is hallgatott minket, vagy elsőre elutasított, vagy pedig képtelen volt 5-6 diákot nevezni az eseményre. Miért is lehet ez?

Maximalista ember lévén sorra venném a kis csapatunk szervezésbeli hibáit, de ezen a ponton nem tudok semmit sem említeni. Személyesen hívtuk meg a középiskolákat és tanulóikat, minden internet adta lehetőséget megragadtunk, értesítettük a sajtó képviselőit. Akkor mégis mi történhetett?

A tapasztalatok alapján az a véleményem, hogy nem könnyű új dolgokkal megmozgatni a szombathelyi fiatalságot. Vannak ismerős arcok, akiket szinte minden rendezvényen látni, de nagyobb tömeget talán csak a 24órás vetélkedő képes produkálni, de az összetételt tekintve ott is sok az állandó résztvevő. Szellemi útmutatást remélve elsősorban inkább az igazgatókhoz fordultunk, de ez lesújtó élmény volt. Közülük a legtöbben úgy vélték, hogy még felnőtteket is nehéz lenne rávenni, hogy ilyen fajsúlyos témákról vitázzanak indulatok nélkül, nem hogy fiatalokat. Szerencsére erre rácáfoltunk, hiszen az első Café Dilemma hatalmas sikert aratott. A helyi sajtó hangos volt az eseménytől, és felkeltettük az országos médiumok, illetve egyéb szervezetek, intézmények figyelmét is. Az a megtiszteltetés ért, hogy a szombathelyi TV-ben beszélhettem a Café Dilemma mibenlétéről, csapatunkat pedig Száva László és Némethné Sztojka Rozália felkérte egy büki rendezvény megszervezésére roma értelmiségi fiatalokkal karöltve.

A Kommunikációs Konfliktuskezelő Kommandó második rendezvénye után - mely a tolerancia jegyében olyan témákat feszegetett, mint az abortusz, az antiszemitizmus, az iskolai kirekesztés, a nők helyzete és a homoszexualitás dr. Asbóth Mária, és dr. Goldmann Márta szakértői közreműködésével – meghívást kapott az Amerikai Nagykövetségre, illetve a Pécsi Tudományegyetemre, hogy ott is megrendezzünk egy Caffé Dilemmát. Az ősszel már végzős kommunikációsok nevében mondhatom, szeptembertől tovább dübörög a Kommandó, jobbnál jobb rendezvényekkel gyarapítjuk majd Szombathely kulturális életét. Nem titkolt szándékunk megmutatni: a kommunikáció képzés él, és sok lehetőség rejlik benne. Talán az országos pozitív visszajelzéseknek köszönhetően végre egyetemünk oldaláról is tapasztalhatjuk azt az elismertséget, amire vágyunk.

                                                                                                                            Tóth Fanni