Neil Howe és William Strauss
amerikai szerzők említették először a generáció-elmélet fogalmát 1991-ben
megjelent Generations című könyvükben. Eszerint a modern történelem négy
generációnként ismétli önmagát - körülbelül 80-100 évente. Feltevésük szerint
ez a négy ciklus mindig megegyező sorrendben követi egymást, melyekben az adott
generáció tagjai nagyon hasonló világlátással, értékrenddel rendelkeznek.
Mindegyikhez társítottak egy-egy archetípust is, ezek a Próféta, a Nomád, a
Hős, és a Művész. Az úgynevezett Y generáció - vagyis az
1980-1998 között született emberek - a harmadik, tehát „a Hős” kategóriába
sorolhatóak. Ők azok, akik a nagy változások korában cseperedtek fel: a gyorsan
felnövő gyermekek a még gyorsabban fejlődő világban.
„Az elveszett generáció” –
talán már többen találkozhattunk ezzel a fogalommal a fiatalokat illetően.
Elveszett, hiszen a legtöbben nagy álmokkal tekintenek a meglepően gyorsan
érkező, nagybetűs élet felé, ám a céljaikhoz vezető utat mégsem látják.
Bizonytalanok, mert a nyomás sokszor túl nagy, a gazdasági környezet instabil,
a munkaerőpiacon a versenyhelyzet azonban óriási. A felelősségvállalással járó,
önálló életet elkezdeni nagyon nehéz, ez kétségtelen. Hiába ezekben az években
adatik meg a legnagyobb szabadság, amikor talán a legnagyobb lehetőség van a
kockázatok vállalására, mégis, a saját egzisztencia kiépítése minél későbbre
tolódik.
Néhány héttel ezelőtt volt
szerencsém találkozni egy olyan személlyel, akinek a szavai még mostanság is
sokszor eszembe jutnak. Ő éppen egy olyan csoport „házigazdája” volt akkoriban,
ahol fiatalok beszélgethettek egymással, megadott témákban, az élet dolgairól.
„Ma az az elterjedt, hogy a
fiatalokat semmi nem érdekli, csak a szórakozásnak, a felszínes életmódnak
élnek. Se tervük, se céljaik, se értékrendjük. Azonban, ahogy én ott, abban a
másfél órában megismerhetem őket, egyáltalán nem így gondolom. Sokkal többet
gondolkodnak az életről, sokkal jobban aggódnak a jövő miatt, mint azt hinnénk,
és a boldogságot sem az anyagiakban látják; kilencvenöt százalékuk nem
tengernyi pénzt, gyors autót, vagy nagy házat szeretne a jövőben. Sokkal inkább
egy boldog, szerető családot.”
Szerettem volna én is utánajárni, hogy a
kortársaim hogyan gondolkodnak ebben a témában. Mi manapság az elképzelés,
hogyan látják magukat néhány év múlva? Mi a véleményük, mennyivel, vagy miben
nehezebb most fiatalnak lenni, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt?
Annamária,
24: „Az egyetem után mindenképp szeretnék majd dolgozni, már tavasszal elkezdek
munkát keresni, hogy ne az utolsó pillanatra tartogassam. Lehetőleg a
végzettségemnek megfelelő területen szeretnék elhelyezkedni. Ez lehet akár a
könyvtár, akár a kommunikátor szak. Én már annak örülni fogok, ha kapok munkát,
és a jövőbeni férjemmel el tudom tartani a családomat. Hát, hogy a jövőt hogy
látom? Szerintem nehezebb. A munkaerőpiac telítve van, vagy éppenséggel
kellenének az emberek, csak a pénzhiány miatt nem tudják alkalmazni őket. A gyakorlati
helyemen is rengeteg munka volt, és kevés ember, nincs pénz. Sok helyen, ahogy
én tapasztaltam, ezt úgy próbálják megoldani, hogy önkénteseket alkalmaznak,
így nem kell nekik fizetni. A legnehezebb pedig azoknak a helyzete, akiknek
nincs megfelelő ismeretségi körük. Kapcsolatok nélkül nehéz ma munkát találni.
Van olyan ismerősöm, akinek se nyelvvizsgája, se diplomája nincs, és mégis
olyan területen dolgozik, amihez diploma kell. A kapcsolati hálója volt
megfelelő. De olyat is láttam, aki diplomásan hipermarketben pénztáros, mert
nem talált a szakmájának megfelelő munkát. Semmi esetre se egyszerű, még
gyakorlati helyet is igen nehéz találni. Sokszor még válaszra se méltatnak,
vagy csak ígérgetnek, amiből aztán semmi se lesz. Bár nemcsak nekünk,
fiataloknak nehéz, mert az idősebbeket se alkalmazzák mindenhol a koruk miatt.
Szóval nem csodálkozok, ha sokan félnek jövőtől.”
Réka,
19: „Én jelenleg művészeti szakra járok, és mellette már egy jó ideje tetoválni
is tanulok. Legfőbb részben most ezt látom magam előtt, mint jövőkép. De úgy
gondolom, manapság valóban nehezebb eldönteni ezt a kérdést, hogy mi leszek, ha
nagy leszek. Régen nem volt ennyiféle szakma, amelyek közül választani
lehetett, nem voltak ennyire bonyolultak, és kiszámíthatatlanok a dolgok a
munkaerőpiacon. Inkább szakmát tanultak az emberek, mint egyetemre jártak, és
szerintem ez a könnyebbik, de talán az ésszerűbb út is. Nekem még sok mindent
tisztáznom kell magamban a jövőképemmel kapcsolatban. Magam részéről még nagyon
kilátástalannak látom a dolgot… Csak az biztos, hogy mindenképpen művészettel
akarok foglalkozni.”
Péter,
21: „Az egyetem után az az elsődleges célom, hogy minél előbb munkát találjak.
Ha nem is feltétlenül ebben a szakmában, amit elvégzek, de szeretnék egy ehhez
kapcsolódó szakterületen. Jó lenne egy olyan munkát találni, amit élvezek is.
Noha tudjuk, hogy a mai világban már nem annyira válogathat az ember, szinte
bárminek örülni kell… Mégis, én úgy vagyok vele, hogy igyekszem az olyan
dolgokért hajtani, amiben örömömet is lelem. Az élet persze nem csak munkából
áll, ezért idővel majd a családalapítást is sorra szeretném keríteni. Viszont,
szerintem ahhoz kell egy stabil háttér. Egyrészt anyagi, másrészt magánéleti,
ezért elsődlegesen ezeket kell megteremteni addig. Úgy gondolom, mi, mostani
kezdő munkavállalók egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ami a
munkakeresést és a karrierépítést illeti. Össze sem hasonlítható az elmúlt évtizedek
viszonyaival. Amikor ugyan a körülmények sokkal szerényebbek és
szélsőségesebbek voltak, ugyanakkor szinte mindenkinek volt munkája,
mindenkinek volt megélhetése. Sajnos, vagy nem sajnos, sokunk kénytelen
kompromisszumot kötni saját magával, és elvállalni olyan munkát is, amit nem
szívesen csinál. Viszont a legfontosabb, szerintem, hogy ilyenkor se ragadjunk
le. És, ha kell, az aktuális munka mellett tanuljunk, fejlesszük magunkat,
építsük a kapcsolatokat mindaddig, amíg el nem érjük, amit szeretnénk.”
A
Bridge Budapest megbízásából készült, 20-35 év közötti magyar fiatalok körében
készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy habár többségük szívesen képzelné
el itthon az életét, az anyagi biztonság miatt mégis külföldön vállalna munkát.
A kutatás szerint az egyik legnagyobb hiányosság az önbizalom, és a fiatalok
saját magába vetett hite. Hiszen habár ötből három ember az önállóságot
választaná az alkalmazotti léttel szemben, vállalkozni mégis kevesen mernek. A
biztonságra való törekvés természetesen soha nem gond, azonban a bátorság, és a
megfelelő önbecsülés felépítése valószínűleg legalább olyan fontos feladat.
Bognár
Mariann
Fotó:
profession.hu, fisz.hu