Tavasz? Nyár? Ősz vagy talán tél?

Gyermekkoromban télen tél volt. Hóban vártuk a karácsonyt - vagy ha csalódtunk is, hogy a kis Jézuska nem fehér pelyhek között hozza ajándékait, azért már decemberben megérkezett az első hó. Tavasszal a kivirult erdőben sétáltunk, a mezőn szedtük a virágokat. Nyáron az enyhülést adó árnyékot kerestük a hűsítő limonádénkat iszogatva, miközben óvó kezek intettek: „Meg ne süssön a nap!” Ősszel lehulló levelek nyomatait ragasztottuk a kis gyűjteményünkbe - olykor már sálba bugyolálva. Hogy mi maradt ebből mára? Minden és semmi. Az évszakok gyönyörűsége mit sem változott, csak a tavaszt télen, nyarat és a telet tavasszal, az őszt nyáron várjuk.

2013 januárjában csak a tavaszt hirdető madarak éneke gyengébb a régi idők májusi csicsergéséhez képest, a nap melege azonban korai tavaszt idéz. A természet ébredését azonban az igazi tavasz állítja meg. Márciusi hóvihar, fagy - nemzeti ünnepünk hóval takart. Valóban ez lenne a tavasz?

Beköszönt az április: immár a szép, napos időnek örülhetünk. Fellélegezhetünk, jön már a jó idő. Ugyan! Naiv gondolat. Hisz itt a június. Kályha mellett meleg teát szürcsölve az eső kopogását hallgatjuk.

Az eső kopogását, amely úgy duzzasztja a folyókat, hogy azok kitörnek medrükből. De ez nem szokatlan, minden évben előfordul, hogy homokzsákokat kelljen pakolni, gátakat erősíteni. Minden évben előfordul, hogy esik a hó, zuhog az eső. Természetes körforgás – nem állíthatjuk meg, mert az élethez ez kell.

A Duna menti városok és települések azonban a megszokottnál nagyobb veszélyben vannak - nem egy, nem kettő. Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyének nagy része bajban van. A szakemberek rekordszintű áradást jeleznek – a folyók tetőzése még hátravan. Győr belvárosa víz alatt áll, több híd, utca lezárása elkerülhetetlen; töltéseket erősítenek, hogy mentsék a menthető területeket. Több szigetközi faluban önkéntesek segítenek, hogy a települést ne árassza el a Duna vagy annak mellékfolyói. A vonat- és buszközlekedés egyes részeken szünetel – ahol lehet, kerülő úton vagy vonatpótló járatokkal biztosítják a tömegközlekedést, mert élni és dolgozni ezekben az időkben is kell.

Időben tudomást szereztünk az árvízi helyzetről, de lehet, hogy legközelebb olyan helyzet alakul ki, amiről nem tudnak időben értesíteni. Mi van, ha legközelebb erősebb lesz a pánik, mint az emberek segítőkészsége - ha fejvesztve rohannak, mert nem tudják, mi a teendő?

Bevallom, én félek. Féltem a falumat és féltem azokat az embereket, akik még veszélyeztetettebb területen élnek. De még ennél is jobban féltem a jövő generációkat. Mi lesz 20-30 év múlva? Mi lesz, ha a gyermekeink már tudják homokzsákokkal és útlezárásokkal elhárítani a bajt?

Az összefogás azonban ezekben a napokban példátlan. Katonák, rendőrök, tűzoltók - nem beszélve a számtalan civilről – segítenek, ahol tudnak. Reméljük, ez mindig így is marad!

                                                                                                                      

     Major Éva III. évf.             

Győr, 2013. június 05.