Origami,
népi táncok, jellegzetes öltözékek, sushi és egyéb nemzeti ételek, filmvetítés,
dobkoncert – így lehetne összegezni a Japán Napot dióhéjban.
Szeptember 28-án megtelt a
szombathelyi Savaria Agora Mozi kíváncsi érdeklődőkkel, ugyanis a Magyar-Japán
Baráti Társaság, és az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ szervezésében
Japán Napot tartottak. Az eseményen megannyi program várta az érdeklődőket.
Pércsy Kornélia vezetésével betekintést nyerhettek a para-para tánc
rejtelmeibe, Villányi Mariann az origami bonyolult világába vezette be a
közönséget. Emellett harci bemutatókra is sor került, a sportolók karate,
aikido és judo fogásokkal kápráztatták el a közönséget.
Ezalatt az előtérben lehetőség nyílt
lampion és társasjáték készítésre, origamira, megcsodálhattuk a hagyományos
japán viselet jellegzetességeit. A bevállalósabbak számára Rakosa Ferencné
készített japán frizurákat, Halászné Németh Krisztina pedig hozzá illő
arcfestést és sminket vitt fel a látogatók arcára. Aki megéhezett, az a
Bambuszliget Étteremben csillapíthatta éhségét. A fő kínálat sushi volt, melyet
japán teával lehetett leöblíteni.
A nap fénypontja este hétkor érkezett
el, mikor a majdnem teljesen megtelt nagy terem színpadát japán dobok lepték el.
A kőszegi Ataru Taiko ütőegyüttes remek formában volt, a tőlük megszokott
fergeteges produkció nem maradt el. Koncertjük során zengett a mozi, a dobok hangja
beleitta magát az ember fülébe. Krisztik
Judit fuvolajátékának dallama tökéletesen kiegészítette a társulat többi
tagja által diktált erőteljes ütemet. A dobpárbaj sem maradhatott el. Judit
ellenfele Riegler András lett, majd
becsatlakozott még hozzájuk Turáni András
és Török Luca is. Nem kell vérre menő
harcra gondolni, a dobosok csatározása humorral fűszerezve zajlott le. Számomra
különösen pozitív volt, hogy a közönséget is bevonták a darabba. A Riegler
András által felvezetett ütemet kezdetben egyszerű volt visszatapsolni, ám
ahogy bonyolódott, úgy volt egyre nehezebb pontosan visszaadni.
Vörös
Emil, a társulat vezetője pozitívan értékelte Japán napi fellépésüket.
„Szakmailag úgy értékelem, jól sikerült a koncert. Mi ismét nagyon jól éreztük
magunkat. A nagyterem akusztikája ideális számunkra. A hangszigetelés miatt úgy
érezzük, mintha nyílt terepen játszanánk, és a közönség mégsem süketül meg
tőlünk akkor sem, ha három méterre vannak tőlünk.”
A fellépésekre való felkészülést már
szeptemberben megkezdik, ekkor állítják össze az új évad repertoárját.
Áprilisig dolgoznak rajta, majd a Sakura elnevezésű
koncertjükön mutatják be a friss darabokat, az év hátra levő részében
pedig ezzel a műsorral lépnek színpadra. „Minden évben új darabokat játszunk, de
hozzá kell tennem, hogy a sikerdarabokat át szoktuk vinni a következő évre is”
teszi hozzá a társulat vezetője.
Az Ataru széles körben népszerűnek
számít, koncertjeiken a kisgyermekektől a felnőttekig minden korosztály
képviselője megtalálható. Hogy ennek mi a titka, azt Vörös Emil sem tudta
megmondani. „A visszajelzésekből úgy gondolom, hogy az általunk közvetített
energia jó hatással van a közönségre. A koncert koncepciója is olyan, hogy
többféle hangulat uralkodik a színpadon. Hol komoly, tradicionális zenét játszunk,
hol pedig vidám, poénokkal tűzdelt darabokat szólaltatunk meg.”
Aki a Japán Napon lemaradt a kőszegi
ütőegyüttes műsoráról, e hétvégén, a velemi Gesztenye Ünnepen megtekintheti
őket, hogy testközelből átérezhesse a varázst, ami a dobosok játékából árad.
Pócza Gabriella
Fotó: bexter.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése