A negyedik kitűzött időpontra elkészülhet az a mintegy 7 kilométer
hosszúságú kerékpárút Tata és Tatabánya között, amely Vértesszőlőst is érinti.
A múlt héten aszfaltoztak le egy körülbelül 400 méteres szakaszt. A kemma.hu beszámolt róla, hogy az
említett szakaszon az út készen áll, ám személyes tapasztalatom nem ezt
bizonyította.
Szombaton úgy
gondoltam, megcsodálom azt az utat, amelynek a tatai és a tatabányai
polgármester úr annyira örült. A délutáni órákban egy kerékpáros barátommal a
nyakunkba vettük a várost, majd elindultunk Tata felé. A vértesszőlősi
vasútállomásnál a bicikliút nyomvonala már régóta ugyanúgy látható, szegélyezve
van és kaviccsal is felöntötték, de aszfalt még nincs. Ez május óta
változatlan, az út azóta csak még rosszabb lett. Hiába van kaviccsal leöntve, a
múlt héten áthengerelt út szinte járhatatlan. A Derítő-tó bekötőjénél aszfaltos
út még nincs, csak szintén kavics. Meghökkenve gondoltam arra, hogy ezt miként
említették meg a Kemma honlapján, de rá kellett jöjjek arra, amit leírnak, az
nem mindig igaz. A Fáklya utca felé közeledve az erdőben újfent kavicsos út
fogadott minket, melynek felétől végre megkezdődött az az aszfaltszakasz,
amelyet említettek. Ennek hossza körülbelül négy-ötszáz méter. Meg kell
jegyezni, a minősége kiváló, nagy sebességre alkalmas. A teljes út körülbelül
november elejére készülhet el, ami már a negyedik időpont.
Az utat eddig a helybelieknek
mindig csak ígérgették. Aki el akar jutni Tatabányáról Tatára, az kénytelen
volt eddig az 1-es főúton végig haladni a kamionok és a teherautók között,
néhányan már életüket is vesztették azon az úton. Az első ígért időpont 2012
szeptembere volt. Ezt még 2011-ben hozták nyilvánosságra, végül a munkálatoknak
neki sem láttak. 2012 őszén végleges megállapodások születtek arról, hogy lesz
út, és nagyjából mikorra készül el. A 2013-as év elején a polgármesterek
nyilatkoztak arról, hogy két hónap alatt felépítik az utat, így az májusra
elkészülhet, azonban a munkák megkezdése újból elmaradt. Az időpontok ezután
csak tovább tolódtak, az utolsó egyelőre november 4-e. Az útépítés során a
legnagyobb gondot az jelentette, hogy a talaj túlságosan kemény, valamint ha az
Által-ér egy nagy esőzésnél megárad, az út megrongálódhat, így a patak medret
néhol ismét szélesíteni kellett. A legnagyobb kérdés az, hogy sikerül-e ebben
az októberi hidegben leaszfaltozni az egész utat, avagy ezt ismét jövőre
halasztják. Úgy számolják, az utat akár naponta kétezer ember fogja használni.
Ha elkészül.
Horváth Szabolcs
Fotó: tata.hu, magyaryterv.etata.hu
Horváth Szabolcs
Fotó: tata.hu, magyaryterv.etata.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése