Tolerancia-terápiát mindenkinek!
Miután megtaláltam a kulcsomat, sikerült időben érkezni a Café Dilemma
rendezvényére, ami még néhány gondolatot is felébresztett tespedő elmémben.
Az abortuszról dilemmázunk (forrás: Facebook)
„Azt mondja az egyik
cigány: Hé, tesókám! – Tesónak szólított, ez már jelent valamit” Így oktat
sokatmondó hangnemben kollégám. Nem mertem neki bevallani, hogy nem tudom mit
jelent a Tesókám, csak vártam a folytatást. „Nem tudom, hogy mi zavar jobban,
hogy homár vagy, hogy cigány.” Aha – mondtam neki, és kezdtem érteni a tesó
jelentését. Csak hetekkel később jutott eszembe újra ez a párbeszéd, amikor a
Savaria Mozi kávézójába indultam, hogy részt vegyek a Café Dilemma második rendezvényén.
A nők hátrányos megkülönböztetése, rasszizmus, melegek jogai, abortusz,
gyermekek kiközösítése – ezekről beszélünk majd kiscsoportos foglalkozás
keretében.
Előtte
Vajon milyen idő van kint,
kell-e vastagabb kabát? – ez járt a fejemben, meg a nők helyzete. Volt már több
főnöknőm. Mondanám, hogy egyik rosszabb volt, mint a másik, de gyorsan
hozzáteszem nem mindegyik a női vezető mivoltából kifolyólag. Az egyik egy
lusta disznó volt, főnök létére kerülte a munkát. Mindig csak kávézni láttuk
meg cigizni. Látszott rajta, hogy nem is gondolja, neki dolgoznia kellene. A
másiknak kisebbségi komplexusa volt. Ő új emberként, más szakterületről
érkezett a céghez, mint vezető. Bemutatkozás gyanánt nem fogata a férfi
kollégák köszönését, később nem fogadta el a szakmai alapon megfogalmazott
véleményüket, hozzászólásukat. Másfél hónap elegendő volt, hogy egy szolgalelkű
szerencsétlenen kívül minden férfi távozzon a munkahelyről.
Szörnyű, hogy micsoda hím
soviniszta vagyok – gondoltam magamban, miközben azt már eldöntöttem, hogy
melyik kabátot veszem fel, de még mindig nem találom a lakáskulcsomat. A
rasszizmussal nehezebb dolgunk lesz, azt hiszem. Mert míg a nők társadalmi
egyenlőségével a többség – legalább elvben – egyetért, addig a ’miért is lehet
utálni a zsidókat’ kérdésre sorakoznak a válaszok. Végeláthatatlan irodalma van
az indokoknak: gonosz bankárok, összeesküdtek a világ népei ellen, kifosztják a
szegény magyarokat, bombázzák a palesztinokat stb. Azért, ha valaki veszi a
fáradtságot, és elkezdi kibogozni a szálakat, akkor józan ésszel könnyen
észrevehető a valóság és az összeesküvés elméletek között tátongó szakadék. Ez
persze nem zavarja azokat, akik az ördöggel való jogos szembeszegülésként élik
meg a zsidók vagy cigányok ellen irányuló agressziót. Azt pedig határozottan
állítom, hogy a holokausztra való emlékeztetés Magyarországon rossz módszer az
antiszemita érzelmek elleni küzdelemben. Szóval szerintem ezt a kérdést nem
fogjuk megoldani – ahogy a többit sem, de legalább elgondolkodunk rajta.
Elgondolkodtató az is
például, hogy tényleg a gyermekek örökbe fogadásának lehetősége a legfontosabb
kérdés a melegek életében? Azt hiszem ezzel a dilemmával jócskán megelőzzük
saját korunkat. Még a „házasságuk” vagy bejegyzett élettársi viszonyuk is
gyenge lábakon áll, nem értem miért akarunk rögtön a gyereknevelésről beszélni.
Ráadásul a legfurcsább az, hogy alapvetően törvényi szabályozásról esik szó.
Úgy teszünk, mintha a melegek társadalmi problémái nem léteznének. Mintha
tényleg csak annyi hiányozna, hogy a tisztelt Országgyűlés fogadjon már el egy
törvénymódosítást. Ez a tévedés vakvágányra tereli a témában zajló
kommunikációt.
Szörnyű, milyen toleráns
vagyok – gondolom magamban, miközben már tényleg csak azt a rohadt kulcsot
kellene megtalálnom. Ha itt lenne a párom, ő biztosan tudná hol van. Ő ugyanis
még azt is tudja, hogy én hová tettem az én kulcsomat. Figyel rám, elfogadta,
hogy például zavaróan szétszórt vagyok. De hát ez a szerepünk: ő nő, neki ez a
dolga, hogy gondoskodjon rólam, a gyámoltalan férfiról. Vagy nem? Talán még
nekem is mondat valami újat ez a Café Dilemma, ha nem késem el. Még jó, hogy a
kulcs végig a zsebemben volt.
Utána
Szeptembertől indul az
erkölcs tanítás az általános iskolákban. A kormány az erről szóló törvény
szövegében is kimondja, pont azért, mert a korábban biztosnak hitt normák
eltűnnek vagy átalakulnak. Ez nem az a kor, amikor az embereket világos
szabályok óvják meg a mérlegeléstől, vagy ha úgy tetszik a dilemmáktól.
Szerintem két út van az erkölcstan órák előtt. Bigottul ragaszkodnak az
eltűnőben lévő társadalmi előírásokhoz vagy azok kétségbevonhatatlan értékeit
megőrizve segítik az újabb kialakítását. Hogy az osztálytermekben melyik
(esetleg egy harmadik vagy sokadik verzió) valósul meg, az majd elválik.
Persze nem csak a
gyerekeknek van szükségük arra, hogy gondolkodó ember módjára részt vegyenek a
társadalmi normák kialakításában. Éppen ezért azt sajnálom, hogy ez a Café
Dilemma iskolai foglalkozás keretében valósult meg. Szerintem terápiaszerűen
lehetne hasonló vitaesteket rendezni. Itt fájdalommentesen elkaszálhatók azok a
gondolatok, amelyekről bebizonyosodik, hogy túlságosan elrugaszkodtak a
földtől. Velük együtt pedig megváltozhatnak azok a maradi ideák is, amelyek
egyre kevésbé kompatibilisek a valósággal.
Utólag egyébként kicsit
furcsának találom, hogy egymásnak teljesen ismeretlen emberek képesek érdemi
vitát folytatni olyan kérdésekről, amelyek amúgy tabunak vagy legalábbis
szokatlannak számítanak. Hogy a foglalkozás elérte-e célját, azt talán sohasem
tudjuk meg, mindenesetre kellemes koraesti kikapcsolódás volt a Café Dilemma.
A Café Dilemma a Kommunikációs Konfliktuskezelő Kommandó rendezvénye
volt.
Borsodi Zoltán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése