Az
RTL Klub meghódítása
Április 25-e olyan volt, mint egy
átlagos csütörtök. Napfényben fürdött a tavaszi égbolt, a hőmérő higanyszála
lassan emelkedni kezdett, előkerültek a szoknyák rövidnadrágok, s legtöbben
munkába, iskolába készültek. Az ember azt hihette volna, hogy a hajnali hat
órakor induló Intercityben álmosan bóbiskoló maroknyi csapat egyetemre, netán
valami különös munkahelyre utazik. Ám hipotézisük nem volt helyénvaló, ugyanis
a szombathelyi újságíró szakos hallgatók életük egyik meghatározó, vagy
legalábbis izgalmakkal kecsegtető élményük felé robogtak a szerelvénnyel.
Célunk – minthogy rólunk van szó – nem
volt más, mint látogatást tenni Magyarország egyik legismertebb kereskedelmi
csatornájánál, az RTL Klubnál. 13 fős társaságunk Kelenföldön egyesült, s így
örömmel néztünk elébe az előttünk álló napnak. Frissen kinevezett „pályakezdő”
idegenvezetőnk, Patrik segítségével időben fel tudtunk préselődni az úti
célunknak megfelelő helyi járatos buszra, ahonnan félórai légszomj,
gyermekzsivaj és tülekedés után végre megérkeztünk túránk első állomásához, a
Camponához. Csapatunk hölgy tagjai rögtön lázba jöttek a vásárlás
lehetőségétől, s idejüket nem vesztegetve siettek be a komplexumba. A
férfitagoknak két választásuk maradt: vagy boltról boltra követik a lányokat és
minden titkot megtudhatnak a „cuki fülbevalókról”, a „szexi ruhákról” és a
„helyes pasikról”, vagy kísérőtanárunk, Tasnádi Róbert példáját követve
kimennek elmélkedni a szabad levegőre. Végül ki így, ki úgy, de mindenki
hasznosan töltötte a szabadidőre szánt másfél órát.
Elérkezett a várva várt 11 óra, s mi
izgatottan, s kissé talán megszeppenve álltunk a Média Center épülete előtt.
Nemsokára megkaptuk a belépésre jogosító engedélyt, mellyel kezdetét is vette
öt órás kalandunk. Odabent otthonosan mozgó dolgozókkal, mogorva
biztonságiakkal, meghallgatásra készülő fiatalokkal, és az RTL Klub műsorait
sugárzó tévékkel találtuk szembe magunkat. A liftben a buszhoz hasonló kellemes
nyomorgásban volt részünk, míg felértünk a második emeletre. Először a
szerkesztőséget tekinthettük meg, ahol a nagy ablakos és világos helyiségekben
megtudhattuk a műsorok összeállításának menetét, a szerkesztés fortélyait és
mindennek pénzügyi oldalát egyaránt. Több lány számára a nap fénypontja ezután
következett: kísérőnk bevezetett minket a „Fókusz utcába”, ahol nem kisebb
személy fogadott bennünket, mint Gönczi Gábor! Barátságos előadása után, szűnni
nem akaró diszkrét vihogások kereszttüzében visszakísért bennünket
„házigazdánkhoz”, aki korgó gyomrunkra tekintettel elbocsájtott bennünket
ebédszünetre. Mivel a McDonald’s gyorsétterme csak egy hamburgernyire volt az
épülettől, ezért egészségünket és diétánkat feladva ott töltöttük pihenőnket.
Visszatérve elkezdtük az ismerkedést a
televíziózás gyakorlatiasabb oldalával. Bekukkanthattunk a vágótermekbe, az
előkészítő szobákba, az adásvezérlőbe. A szerkesztőség világossága után
nyomasztó volt látni a szűk folyosókat, a sötét, levegőtlen munkatermeket.
Szinte mindannyian egyet értettünk abba, hogy egyikünk se tudna sokáig dolgozni
ilyen körülmények között, bár az ott dolgozó emberek nagyon is vidámnak, jó
kedélyűnek tűntek. Ezt követően jött az a rész, mely talán a leginkább megérte
az eddigi fáradtságot. Megnézhettük azokat a stúdiókat, ahol a műsorok zömét
rögzítik. Láttuk Szellő István híres híradós pultját (sőt később magát Szellő
Istvánt is), 40 milliós súgógépeket, csoportképet készítettünk az X-Faktor
selejtezőjének színpadán, s a Szombat esti láz utáni hulladékból is válogattunk
néhányan szuvenír gyanánt.
A tortúra – ahogyan a vízhólyagoktól
sajgó lábunk nevezné – véget ért, s mi kisebb vita után elhatároztuk, hogy a
Sajtófotó kiállítás megtekintése helyett, fájó végtagjainkra és kimerült
elménkre tekintettel maradék időnket a Campona légkondicionált, fagyival és
vízöblítéses WC-jével csábító környezetében töltjük el.
A vonatra bár külön utakon érkeztünk,
mégis közös élményekkel telve távoztunk haza. Köszönjük ezúton is Tasnádi
Róbert Tanár Úrnak a sikeres szervezést, Velics Gabriella Tanárnőnek a
határozott fellépést, és mindkettejüknek a gazdagító élményeket. Ezt az utat
sosem felejtjük el.
Tamasits Dorottya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése