Biztosan ti is
emlékeztek, azokra az időkre, mikor kisiskolásként a suliból hazaérve az volt
az első dolgotok, hogy levetődjetek a tévé elé, hiszen kezdődött a „mesedélután”. Amikor én voltam kiskölyök, a
Disney rajzfilmek sugárzása már az RTL Klub hatáskörébe tartozott, azonban azt
kevesen tudják, hogy az első verzió 1991. január 6-ától
az M1 –en futott délutánonként Walt Disney bemutatja címen minden vasárnap délután eleinte öt, később
négy órától egyórás hosszban, mindig három rajzfilmmel
vagy sorozattal. 1998. december 27-én sugározták az utolsó ilyen műsort.
De mik is voltak ezek a rajzfilmek, amelyek a tévé elé tudták szögezni a
gyerekeket? Amiknek a betétdalait tudjuk még mindig kívülről, és amik még így,
felnőtt fejjel is szórakoztatnak minket? A következőkben ezeket próbáljuk meg
felidézni…
Kacsamesék
Az első részt 1987. szeptember 18-án vetítették az USA-ban.
A közönség nagy sikerrel fogadta a sorozatot. Összesen száz epizód, plusz egy
mozifilm született meg ezek után. Az utolsó részt 1990. március elsején adták
le Amerikában.
Az alaptörténet Donald kacsa köré fonódik, aki tengeri útra indul,
ahová nem viheti magával unokaöccseit, így zsugori nagybátyjára, Dagobert
bácsira bízza őket. Az együttélés
kezdetben nem zökkenőmentes, ám hamarosan hozzászoknak egymáshoz, és izgalmas
helyzetekbe keverednek. A magyar változatban Dagobert bácsit Kenderesi Tibor, mindhárom kiskacsát,
Nikit, Tikit és Vikit Pogány
Judit, Szaki Danit pedig Beregi
Péter szinkronizálja.
Chip
és Dale - Csipet csapat
A koncepció egy kétórás egész estés filmként indult, magát a sorozatot
1989. március 5-én kezdték sugározni a „Családi
mozidélután a Disney-vel” blokk részeként. Összesen 65 epizód készült; az
eredeti filmet A Csipet Csapat
akcióba lép címmel öt részre
bontva, folytatásokban sugározták.
Két klasszikus Disney-szereplő, Chip és Dale a főszereplői
három barátjukkal, Sziporkával a szőke egérlánnyal, Kvark Lipóttal, az izomegérrel, és ZümZümmel
a léggyel karöltve bűntények felderítésén dolgoznak.
Balu kapitány kalandjai
A sorozatot, amiből összesen 65 epizód készült, 1990.
szeptember 9-én kezdték el vetíteni. Az első, bevezető történetet négy része
bontva, folytatásos formában sugározták. Magyarországon 1993 és 1994 között
vetítették a Walt Disney
bemutatja műsorban a Magyar Televízió 1-es csatornáján.
Balu, a nagy szürke medve a sorozatban egy
pilóta személyében tűnik fel, aki Cape Suzette városában él.
Korábban szabadúszóként dolgozott saját időbeosztás szerint, ám egy napon arra kellett eszmélnie, hogy számlatartozásai miatt egy üzletasszony, Rebecca Cunningham felvásárolta amatőr szállítmányozási irodáját és imádott teherszállító gépét, a Vaskacsát, megalapítva ezzel a "Szárnyalj fennen!"-t. Balu segítője, Kit egy barna kölyökmedve, aki utcakölyökként került a kapitány védő szárnyai alá.
Korábban szabadúszóként dolgozott saját időbeosztás szerint, ám egy napon arra kellett eszmélnie, hogy számlatartozásai miatt egy üzletasszony, Rebecca Cunningham felvásárolta amatőr szállítmányozási irodáját és imádott teherszállító gépét, a Vaskacsát, megalapítva ezzel a "Szárnyalj fennen!"-t. Balu segítője, Kit egy barna kölyökmedve, aki utcakölyökként került a kapitány védő szárnyai alá.
Gumimacik
A sorozatot a Walt Disney Company készítette,
az első rész bemutatójára 1985. szeptember 14-én került sor az NBC-n.
A további részeket az ABC csatornán játszották, egészen a sorozat 1990.
decemberi utolsó epizódjáig. Magyarországon 1992 és 1994 között vetítették.
A rajzfilmsorozat a középkorban játszódik, hősei az erdőben élő
gumimacik. Régen rengetegen voltak, de mára csupán egyetlen család maradt. Az
emberek elől rejtőzködve élnek, így létezésük csak gyerekmese, babona. Nevüket
arról a képességükről kapták, hogy a gumibogyóbokor terméséből olyan
varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni,
ugrálni tudnak.
A lista természetesen nem teljes, hiszen a műsor kínálata folyamatosan
változott az évek folyamán. Ha kihagytam volna valamelyik kedvenceteket,
nyugodtan írjátok meg kommentben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése