Kígyók sziszegése, Démoni érintés és ami még hátra van – interjú Hujder Adriennel

Hujder Adrienn élete akkor változott meg, amikor 2010-ben kiadták első könyvét, amely az Árnyékvilág címet kapta. Azóta már számtalan könyvet írt, olvasói imádják és a fiatalok között népszerűek történetei. Hinné bárki is, hogy annak idején fanfictionöket(rajongói írásokat) írt először. Pályája kezdetéről, a bloggerségről és az amatőr irodalomról kérdeztem az írónőt.

Hujder Adrienn, alias Spirit Bliss

Mesélnél nekem egy kicsit magadról? Mi késztetett arra, hogy írni kezdj?
28 éves vagyok. 9 hónapja diplomáztam le magyar szakon a Pécsi tudományegyetemen. 13 éves korom óta írok. Egy unalmas biológia órán kezdtem bele egy történetbe, amit óra után megmutattam az osztálytársaimnak. Tetszett nekik, mindig várták a folytatást, én pedig akkor döntöttem el, hogy író szeretnék lenni. Jó érzés volt, hogy hatni tudok mások érzéseire, gondolataira, fel tudom dobni a napjukat. Gimiben részt vettem irodalmi pályázatokon, többször nyertem is. A legjobb dolog az volt, amikor egy országos színdarabíró pályázaton beválasztottak a három győztes közé egyetlen gimnazistaként (a másik két nyertes egyetemista volt már). Érettségi után az egyetem sok időmet lefoglalta, úgyhogy akkoriban kevesebbet írtam, de 21 évesen elkezdtem a neten publikálni az írásaimat, egy irodalmi oldalon, aztán 24 évesen saját blogot készítettem az írásaimnak, és ismét mindennapos tevékenység lett az írás az életemben. A blogom olyan olvasott lett, hogy az olvasóim biztatására megírtam az első regényemet, az Árnyékvilágot, és elküldtem különböző kiadókhoz. A Könyvmolyképző Kiadónak tetszett, visszaírtak, hogy kiadják, és azóta az ő írójuk vagyok. Az Árnyékvilág 2010-ben jelent meg, a folytatása a Kígyók sziszegése 2011-ben. Ezután új sorozatba kezdtem a Démoni érintésbe, melynek két része A múlt árnyai és A jövő árnyai 2012-ben jelent meg.

Az, hogy író szerettél volna lenni, befolyásolta a döntésedet, hogy magyar szakos legyél?
Mikor döntenem kellett az érettségi előtt, hogy hol szeretnék továbbtanulni, kérdés sem volt, hogy magyar szakra szeretnék menni. 3 évesen már tudtam, hogy tanár szeretnék lenni, 13 évesen eldöntöttem, hogy író leszek, ezt a kettőt összekapcsolva nem is dönthettem másképp, azt hiszem. Igaz, később kiderült, hogy az egyetemi tanulmányaim nem sokat tudnak segíteni az írással kapcsolatban, de az irodalom és magyar nyelv iránti szeretetem miatt nem bántam meg ezt a döntésemet.

Amikor még nem volt meg a könyved és elmondtad, hogy írsz, hogyan reagáltak az emberek?
A többség klassznak találta azt, hogy írok, de csak hobbyként tekintettek rá. Nem hitték volna, hogy egyszer tényleg megjelenhetnek majd a könyveim. Bevallom, annak ellenére, hogy nagyon határozottan tudtam, író akarok lenni, bennem is voltak kétségek. Hiszen a mai világban, kezdő magyar íróként, mindenféle protekció és anyagi háttér nélkül csak nagyon nehezen lehet boldogulni. De nem, akartam feladni a reményt, mert az írás az életem. Mindenki bolondnak tartott, sokan mondták, hogy feleslegesen reménykedek, de minél negatívabbak voltak az emberek, én annál jobban meg akartam mutatni nekik, hogy tévednek.

Szerinted manapság mit gondolnak az emberek az írókról?
Kétféle hozzáállás van általában Magyarországon. Azok, akik sosem próbáltak még írni, úgy gondolják, hogy az írás nem munka. Hobbyként talán érdekesnek tartják, de ennyi. Nem tudják, hogy milyen fizikai, szellemi és lelki erőfeszítésekkel jár együtt. Valószínűleg azért is alakult ki ez a nézet bennük, mert nagyon kevés író tud megélni az írásból Magyarországon, még a legjobbaknak sem igazán sikerül, és manapság, ha valamiből nem lehet megélni, ha valami nem hoz elég pénzt, azt nem tartják értékesnek, nem tartják munkának.
Azok viszont, akik már megpróbálkoztak az írással, még akkor is, ha nem akarnak írók lenni soha, pontosan tudják, hogy milyen nehéz megírni egy regényt, és hogy ez is pont olyan munka, mint akármelyik másik. Azt is megértik, hogy aki írónak születik, az író, hiába feszülne meg, hiába tudja, hogy többet keresne valami más szakmában, egyszerűen nem tud lemondani az írásról teljesen. Ők tisztelik és elismerik az írók munkáját.

Hallottál esetleg olyan sztereotip megnyilvánulásokat, hogy valaki ne legyen író, mert azok idézem: " Vagy depressziósak voltak, vagy öngyilkosok lettek"?
A régi írókról hallottam már, hogy ilyesmiket mondtak mások, de a kortárs írókkal vagy velem kapcsolatban még nem hallottam ezt a sztereotípiát. Inkább azt szokták mondani, hogy "Ne legyél író, mert abból nem lehet megélni!". Ez szerintem a legfőbb érve az embereknek az ellen, hogy valakiből író váljék.

Amatőrként kezdted, milyen érzés most már igazi írónak hívni magad, vagy te nem teszel különbséget a kettő között?
Hű, ez egy nehéz és összetett kérdés... Nagyon sokáig, hiába jelent már meg könyvem, nem tudtam azt mondani, hogy író vagyok. Nem éreztem valahogy méltónak rá magam, mert bár klassz regényeket írok, de a példaképeimhez még nem érhetek fel. Írópalántának tartottam magam. Valamikor a második könyvem megjelenése után tudtam először kimondani, hogy igen, író vagyok. Talán, mert nagyon sokat dolgoztam, tanultam, rengeteg energiát fektettem és fektetek a mai napig abba, hogy fejlődjek, és az a könyvem sokkal jobb lett, mint az első. Büszke voltam rá, mert az a könyv megmutatta, hogy nemcsak az alaptehetség van meg bennem, hanem képes vagyok a fejlődésre is, és egyszer, ha elég kitartó vagyok, elérhetek arra a szintre, mint a példaképeim. Akkor hittem el először úgy igazán, hogy igen, író vagyok. Van még mit fejlődnöm, tanulnom, de akkor is író vagyok. Egyébként szerintem írónak lenni három dologból áll: alaptehetségből, a fejlődésre való képességből és hajlandóságból, és a belső hitből és meggyőződésből, hogy író vagy.

Először fanfictionokat írtál, mit gondolsz erről a műfajról?
Szerintem gyakorlásnak nagyon jók. Az ember készen kap egy világot, karaktereket, és gyakorolhatja rajtuk, hogyan kell történetet írni. Olyan ez kicsit, mint az iskolai úszásoktatás. Először, ha a mély vízbe mész, akkor kapsz szivacsot, ami fenntart a vízen, aztán ha megtanultad már a tempózást, a karmozgást, megszoktad és megszeretted a vizet, akkor szép lassan elengeded a szivacsot, és megpróbálsz magadtól úszni.

A blogos írókat hogyan jellemeznéd?

Hű, nem hiszem, hogy lehet rájuk kollektív jelzőket aggatni. Minden blogos más és más. Vannak kezdő tizenévesek, akik nagyon lelkesek, de még sokat kell fejlődniük. Vannak tapasztaltabb bloggerek, akik már csiszoltabb, jobb történeteket írnak. Akadnak bloggerek, akik segítőkészek, összetartanak más bloggerekkel, segítik egymást. És olyanok is akadnak, akik versengenek egymással, vitáznak és marják egymást. Szóval, ahány blog és blogger, annyiféle hozzáállás.

Milyen érzés saját világot alkotni, betudod határolni honnan jönnek az ötletek?

Ötlet akárhonnan jöhet, de én nagyon sokszor megálmodom az alapötleteimet. Majdnem minden éjszaka álmodom, és nagyon színes, összetett, érdekes álmaim szoktak lenni. De emellett ihletett már meg zene, film, egy másik könyv, az élet, és még sorolhatnám...Saját világot alkotni egyszerre nehéz és csodás. Nagyon oda kell figyelni, hogy végül minden kirakós darabka a helyén legyen, és ez tényleg nagyon összetett és nehéz munka. De ha sikerül, mikor minden klappol, az frenetikus érzés.

Használtál valaha közösségi író site-okat?

21 évesen a Merengő nevű oldalra kezdtem el feltölteni a fanfictionjeimet és saját írásaimat. Most pedig tagja vagyok néhány kezdő írópalántákat és tapasztalt írókat összefogó Facebookos írói csoportnak, ahol az írásról, könyvkiadásról, könyvekről és hasonlókról beszélgetünk.

Közösségként gondolsz az amatőr írókra?

Azokra az amatőr írókra, akik főleg ifjúsági regényeket írnak, igen. Szinte mindenki ismer mindenkit, olvassák és bétázzák egymás történeteit, segítik egymást vagy épp vitatkoznak, megosztják egymással az élményeiket, tapasztalataikat. Igazából úgy működnek, mint egy kis baráti közösség, csoport. Úgy tudom, az amatőr sci-fi íróknak is van közösségük, de ők teljesen másképp működnek. Sokkal kevésbé barátkoznak, sokkal szigorúbbak, kevesebb támogatást nyújtanak egymásnak. Viszont ismerik egymást, és véleményezik egymás műveit. A többi zsáner esetében viszont nem tudom, hogy az amatőr íróknak van-e közösségük, de mivel nem hallottam róla, ezért úgy gondolom, hogy nincsen.

Mennyire tartod fontosnak a kritikát?

Az építő kritikát, legyen pozitív vagy negatív, nagyon fontosnak tartom. A pozitív kritika jól esik, de a negatívra is szükség van, mert egy író az építő, negatív kritikák által tud fejlődni. Szerintem, muszáj meghallgatni mindenki véleményét, át kell gondolni, hogy van-e igazság abban, amit hallottunk, van-e benne olyasmi, amit fel tudunk használni a fejlődésünkhöz, és ha igen, abból tanulnunk kell. Viszont a rosszindulatú, romboló véleményeken nem szabad emészteni magunknak. Azok igazából nem rólunk vagy a könyveinkről szólnak, hanem a kritika írójáról. Vagy megkeseredett ember, aki mások bántásában talál csak örömet, vagy épp rossz napja volt, valami negatív dolog érte, vagy túl fiatal ahhoz, hogy építő jelleggel meg tudja fogalmazni, amit mondani szeretne. Néha ezekben a kritikákban is vannak értelmes gondolatok, azokat ki lehet szűrni, de a rosszindulat részével nem szabad foglalkozni.

Adrienn könyvének borítója(forrás: internet)

Simon Judit