Mint ahogy mostanában minden hónapban, így áprilisban is kellemes estére
számíthattak a slam poetry est vendégei – náluk talán csak a slammerek érezték
jobban magukat.
Akik nem ismerik
ezt a viszonylag új műfajt:
A Magyarországon
2006 óta jelenlévő műfaj a magukat megmutatni kívánó, művészi beállítottságú
fiatalokhoz szól. Lényege, hogy minden fellépő saját művét adja elő dal, vers,
kritika vagy akár rap formájában. Az esteken gyakran használnak zenei
aláfestést és pontozzák a résztvevők teljesítményét (általában 1-től 10-ig
terjedő skálán).
Az áprilisi
verselőest nehezen indult: a 20 órás kezdéskor alig 15-20 embert számlálhattunk
a pubban. A verselők azonban nem estek pánikba: elszórakoztatták magukat és a
maroknyi nézőseregüket rögtönzött előadásukkal. A nézőszám lassan, de
emelkedett, az est vége felé már teltház hallgatta a verseket.
A fellépők
között volt, aki a szuperhősöket öntötte versbe, mondván körülvesznek minket az
élet minden percében, csak nem vesszük észre őket: akár a buszmegállóban
mellettünk is állhatnak („áruval tölti
fel a városszéli remény boltját”). Mersich Ádám (Meró) előadásában
megjelent az oktatás fontossága is, kissé más felfogásban és szemléletben, mint
ahogy eddig megszokhattuk: örülj, hogy tanulhatsz! („Nagyra becsült
értelmiségi; öntelt főiskolás”). Volt, aki az állatokhoz hasonlította magát,
bohém életfelfogásával megmosolyogtatta a közönséget.
Az est versenye az
álmok jegyében telt el, azaz a téma az álmok világa volt, a versenyt is elköré
építették. Az egyik legsikeresebb feldolgozásnak tekinthető Moha (Mohamed Baaj
Ádám) Sweet Dreams dallamára írt verse. Filozófiai hangvételű írásként
megjelent a psziché és a kor közötti kapcsolat, valamint a varázsgomba okozta
révület is.
A verseny győztese,
Varga Richárd a maximális 40 ponttal vehette át az első díjat. Versében az élet
sikeres és boldog folyamatát örökítette meg: milyen magyarnak lenni; milyen, ha
az embernek van egy társa, akivel együtt öregedhet meg, akivel együtt érezheti,
hogyan telik az idő.
A résztvevők
között két lány induló is volt, közülük Süni a második helyen végzett 39,5
ponttal.
Az irodalomra és
a szabad költészetre fogékony fiatalok a 69-ben rendezett esteket figyelemmel
követhetik a facebookon is. Krausz Dávid szervezésében a verselők minden
alkalommal újdonságokkal várják a nézőket. Ide
kattintva elérhető a slam poetry következő eseménye.
Major Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése