A sport témakörében
zajlott le az esemény, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetemen I. évfolyamos
kommunikátor hallgatói szerveztek a Bánya Cafe és Bar-ban.
A
fiatalok most is nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a témák
megbeszélésébe az esemény témavezetői segítségével, a végén pedig a meghívott
szakértőktől kérdezhették meg személyes élményeiket, véleményeiket. A rendezvény
fő szervezői a hallgatók egy csoportja volt, őket pedig Murai Gábor a Kommunikációs Tanszék oktatója segítette. A témák,
amelyekről beszéltek többek között a doppingszerek használata, futball,
bundabotrányok, vandalizmus és rasszizmus kérdése a sportban voltak.
A
rendezvénysorozatban a megszokott forgatókönyv szerint a vendégek kis
csoportokban 6 asztalnál foglaltak helyet, ahol egymással beszélték még, hogy
például mennyire ártalmas a doppingszerek használata, vagy éppen a véleményüket
fejtették ki a nemrégiben igen nagy port kavaró futballbotrányokról. Minden
asztalnál két témavezető irányította a beszélgetéseket, majd 10 perc elteltével
egy másik asztalhoz mentek át. Az egész este lebonyolításában egy narrátor
segédkezett.
Az
egy óra leteltével a meghívott szakértők szívesen válaszoltak a kérdésekre. A
három sportoló – közülük a birkózó testvérpár; Ligeti Dániel olimpikon és Ligeti
Richárd, valamint az erőemelő és testépítő Gadó András – nagy örömmel fogadta az a hallgatók érdeklődését,
akik többek között arról kérdezték őket, hogy az ő sportágukon belül mennyire
jellemző a doppingolás, vagy arról, mi a véleményük a vandalizmusról. Beszélgetés
közben elmesélték még a versenyeken szerzett élményeiket, amelyet a közönség
nagy örömmel fogadott.
írta: Braunstein Milán, Kovács Miklós, fotó: Kovács Miklós
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése